Közélet

Az aradi vértanúkra emlékeztek Szegeden

Az aradi vértanúkra emlékeztek Szegeden

2010. október 6., szerda
Az aradi vértanúkra emlékeztek Szegeden
Alessandro Monti (Monti Sándor) az 1848/49-es forradalom és szabadságharc olasz hősének tiszteletére Szőregen parkot neveztek el, az 1036 főt számláló olasz légió alapítójának emléktábláját pedig ünnepi megemlékezés keretében Michele Fasciano katonai attasé és Nagy Sándor leköszönő alpolgármester avatta fel. A szabadság eszméjének elkötelezett híveként Monti fontosnak tartotta, hogy egy másik népért küzdjön, amely ezer szállal kötődött az ő nemzetéhez, hogy példát mutasson mindenkinek, hogyan lehet egy nemzetet segíteni egy eszme ügyében. A Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata és az Olasz Köztársaság tiszteletbeli konzulja által szervezett megemlékezésen köszöntőt mondott Pál József tiszteletbeli konzul, az olasz légió parancsnokának életútját - aki a szőregi, a törökkanizsai, az óbesenyői és a temesvári ütközetekben is derekasan helyt állt és kitűnt hősiességével – pedig Marjanucz László tanszékvezető egyetemi docens méltatta. Közreműködtek még az 1848/49-es szabadságharc Szegedi III. Honvédzászlóalj Hagyományőrző Egyesület tagjai és a Kossuth Lajos-iskola tanulói. Az Aradi vértanúk terén a forradalom és szabadságharc 13 hős tábornokának és az első felelős magyar kormány miniszterelnökének tiszteletére rendezett megemlékezésen Kardos János, a Polgármesteri Hivatal Oktatási, Kulturális és Sportiroda vezetője mondott emlékező beszédet. „Számomra a szabadságharc bukása azt üzeni, ahhoz, hogy sikeres nemzet lehessünk, a kötelességtudat és az áldozatvállalás mellett szükség van az együttműködésre, egymás megértésére és megbecsülésére, mások véleményének elfogadására és a körülöttünk zajló események reális értékelésére”—hangsúlyozta a szónok, majd így folytatta: „Olyan jövőt építsünk, amelyben szívesen látjuk gyermekeinket és unokáinkat is élni.” A műsorban közreműködött Rácz Tibor színművész, a Szegedi Városi Fricsay Ferenc Koncertfúvós Zenekar, a Radnóti és a Tömörkény gimnázium tanulói, valamint a Szegedi III. Honvédzászlóalj Hagyományőrző Egyesület tagjai. Az ünnepség végén a társadalmi, politikai szervezetek és pártok képviselői koszorút helyeztek el az aradi vértanúk emlékművénél.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.