Közélet

Botka Lászlót harmadszorra választották Szeged polgármesterévé + FOTÓK

Botka Lászlót harmadszorra választották Szeged polgármesterévé + FOTÓK

2010. október 3., vasárnap
Botka Lászlót harmadszorra választották Szeged polgármesterévé + FOTÓK
Botka Lászlót harmadik alkalommal választották Szeged polgármesterévé, az MSZP - Összefogás Szegedért Egyesület jelöltje a szavaztok több mint felét szerezte meg. Szeged azt üzente az országnak, hogy kiáll értékei, a munka és a teljesítmény mellett. A város nemet mondott a felkészületlenségre és a gyűlölködésre - mondta a politikus vasárnap este a szocialista párt százötven-kétszáz szimpatizánsa előtt az IH Rendezvényközpontban. Botka László szerint sikerét részben annak köszönheti, hogy az elmúlt években sok, a település jövőjét megalapozó beruházást sikerült megvalósítani, s a várost úgy irányították, hogy pártállástól és világnézettől függetlenül mind a 170 ezer szegedinek otthona legyen. Szeged ma üzent az országos politikának is: a Fidesznek, azt hogy nem kizárólag ők jelentik a nemzetet, az MSZP-nek pedig azt, hogy baloldaliként is lehet sikeresnek lenni - fogalmazott a város első embere. A szavazatok 99,24 százalékának feldolgozása alapján Botka László a voksok 52,54 százalékát kapta, B. Nagy Lászlóra (Fidesz) a választók 45,82 százaléka, Balogh Tiborra (Zöld Baloldal) pedig 1,64 százaléka szavazott.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.