Közélet

Átadták az Arad-Szeged földgázvezetéket + FOTÓK

Átadták az Arad-Szeged földgázvezetéket + FOTÓK

2010. október 14., csütörtök
Átadták az Arad-Szeged földgázvezetéket + FOTÓK
Átadták a romániai Arad és a magyarországi Szeged közötti földgázvezetéket csütörtökön, a 109 kilométer hosszú vezeték évente 3 milliárd köbméter földgáz szállítására alkalmas. A rendezvényen Orbán Viktor miniszterelnök energia csúcs összehívását jelentette be, amit 2011 februárjára tervez.Orbán Viktor miniszterelnök az átadás alkalmából a Csanádpalota mellett tartott ünnepségen hangsúlyozta: „csak ott vannak sikeres nemzetközi kapcsolatok, ahol az együttműködés magasabb formái alakulnak ki. Kevés erősebb és meggyőzőbb szimbóluma lehetne a jó együttműködésnek, mint egy földgázhálózatokat összekötő állomás. Ez az új együttműködés a nemzetközi politikában már nem homályos víziókra épít, hanem maga a betonban és acélban testet öltő tapintható valóság” – fogalmazott. A magyar kormányfő elmondta: az unió számára elengedhetetlen egy erős közép-európai régió, hiszen, ez az egész unió potenciálisan legfejlődőképesebb régiója, sikere nélkül a globális versenyben az unió sem lehet versenyképes. A jövő évi uniós elnökség kiemelt feladatai közé sorolta az energia kérdését, ezért jövő februárban energia csúcs összehívását kezdeményezi. A magyar kormányfő leszögezte: Románia és Magyarország nélkül nincs közép-európai stabilitás, a két ország együttműködése nélkül nincs kiegyensúlyozott közép-európai politika. Emil Boc román miniszterelnök avató beszédében kiemelte az unió támogatását a projektben. Megfogalmazása szerint ezzel kinyílt egy olyan ablak, amely az Azerbajdzsán-Grúzia-Románia gázszállító rendszer (AGRI-projekt) megvalósulását is segíti. Magyarország részvétele az AGRI-ban megerősíti a projekt megvalósítását és kapcsolódását Európához - hangsúlyozta. Elmondta: a projekt szükségességét hamarosan igazolják a megvalósíthatósági tanulmányok, és azt követően be kell kerülnie a 2011-ben finanszírozott energetikai projektek közé. Emil Boc a Csanádpalotán átadott beruházást egy jelentős lépésnek értékelte a válságból való kilábalásban. „Mind a szakmának, mind a politikának nagyon jó hír ez a román-magyar vezetékátadás. Ez azonban csak az első lépés a közép-európai piac integrációja a hatékony gázpiac kialakulása felé vezető úton” – fogalmazott Hernádi Zsolt, a Mol Zrt. elnök-vezérigazgatója. Mint elmondta, mindannyian azért dolgoznak, hogy az örökölt, szegmentált piacokat, az „egy ország egy piac státust” megszüntessék, vagyis az orosz gáztól való függést. A mérőállomáson tartott ünnepélyes átadáson részt vett Günther Oettinger, az EU energiaügyi biztosa pedig az unió pénzügyi elkötelezettségéről is szólt, hiszen két és fél milliárd eurós pénzügyi elkötelezettség mellett mintegy 22 euró milliárd magántőkét vontak be ebbe a szegmensbe. Kitért arra is, hogy az energiahálózatok összekötése mellett kiemelten fontos, hogy az üvegházhatású gázok kibocsátása csökkenjen az EU-ban. Az Arad-Szeged földgázhálózatot összekötő 109 kilométer hosszú vezeték megépítéséről már csaknem tíz éve tárgyaltak a felek. A Mol csoporthoz tartozó FGSZ Földgázszállító Zrt. és a román Transgaz 2002-ben szándéknyilatkozatot írt alá a két ország nagy nyomású földgázszállító rendszereinek összekapcsolásáról. A vezeték magyarországi, Algyő-Csanádpalota közötti szakaszának megépítése mintegy 33,3 millió euróba került, amit az FGSZ anyavállalata, a Mol Nyrt. finanszírozott. A projektet az Európai Unió Európai energiaügyi gazdaságélénkítő programja (EERP) keretében 17 millió euróval támogatta. Zsuga János, az FGSZ vezérigazgatója portálunknak elmondta, hogy ez a vezeték egyelőre csak Romániába szállít gázt, de a későbbiekben kétirányúvá tehető. Kapacitását pedig azzal szemléltette, hogy hazánk jelenlegi éves fogyasztása 11 milliárd köbméter körül van, melynek körülbelül egyharmadát, egynegyedét képes fedezni ez a vezeték. Jelenleg a kapacitás mintegy ötvenszázalékos kihasználtsággal működik. Megtudtuk azt is, hogy a teljesen automatizált, a legmodernebb technológiával felszerelt állomáson a fogyasztást a siófoki diszpécserközpontból lehet szabályozni.

Fellegi Tamás tárgyalt az EU biztossal

Az ünnepélyes átadó után Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter csütörtökön szűk körű hivatalos tárgyalásokat folytatott Günther Oettingerrel, a brüsszeli bizottság energiaügyi biztosával a magyar soros elnökség hivatalos energiapolitikai ügyeiről. A magyar miniszter ismertette az EU-biztossal a magyar soros elnökség legfontosabb energetikai témájú feladatait és a hozzájuk kapcsolódó magyar célkitűzéseket és elképzeléseket, áttekintették a főbb kérdéskörökkel kapcsolatos bizottsági anyagokat valamint szót ejtettek a magyar elnökség idejére eső rendezvényekről is. A felek megállapodtak arról, hogy a soros magyar elnökség kezdetéig az Európai Bizottság Energetikai Főbiztossága és a magyar energiapolitika meghatározó hivatalai és szakemberei a szokásosnál is szorosabban együttműködnek, hogy az Európai Unió energiapolitikáját 2020-ig meghatározó és a magyar elnökség ideje alatt elvégzendő feladatok sikerrel teljesüljenek. Fellegi Csanádpalotán négyszemközti megbeszélést folytatott Ioan Ariton román gazdasági és kereskedelmi miniszterrel is, főként a két állam energetikai együttműködésének további lehetőségeiről.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.