Vélemény: Rogán és Kósa nyolc pontja

Le kell szögeznünk: a 2008-as és a 2009-es pénzügyi évet a magyar állam hatalmas deficittel, a magyar állampolgárok elsöprő többsége kétségbeejtően csökkenő életkörülményekkel és reáljövedelemmel, míg a bankszektor – világszerte, de Magyarországon különösen – pofátlanul magas extraprofittal zárta.

Sajnálatos tény, hogy a Fidesz-KDNP elsöprő választási győzelme óta a forint mintegy tíz százalékkal gyengült az euróhoz, hússzal a svájci frankhoz képest. Míg április 26-án egy frankért 185, egy euróért pedig 266 forintot kellett fizetni, addig szeptember elsején egy svájci frank 222, míg egy euró már 288 forintba került. A magyar háztartások mindegyikét közvetetten érintő, jelentős részét pedig (a devizahiteleseket) közvetlenül is sújtó jelenség okait és okozóit az elemzők leginkább politikai hovatartozásuktól függően látják és láttatják, amely sajnos némi káoszt okoz az eladósodással küszködő fejekben. A „régi rend”, a gyurcsányizmus egyre fogyatkozó hívei Kósa Lajos és Szijjártó Péter csapnivaló orátori képességei mellett a kormány pénzügypolitikáját hibáztatják, különös tekintettel annak a mindenható IMF-fel és (off)Simor Andrással szembeni illetlen viselkedésére; a kormány támogatói a tőlünk nagyrészt független nemzetközi pénzügyi folyamatokat jelölik meg fő okozónak; míg a jobbikosok a forint lejtmenetében a nemzetközi bankároligarchiák spekulációit és az őket kritikátlanul kiszolgáló „liberálbolsevik” sajtó és média aknamunkáját látják.

Hideg és meleg a bankszövetségi szájakból

Minthogy kétségtelenül mindhárom álláspontban van igazság, de ember legyen a talpán, aki belelát, hogy melyikben mennyi, a kormány a fenti meddő viták helyett, nagyon helyesen, végre tettekre szánta el magát a bajba jutott devizahitelesek megsegítésére – törvényjavaslataikat Rogán Antal és (stílszerűen) Kósa Lajos nyolc pontban foglalta össze. A bankok sápítoznak, a hitelesek örvendeznek, utóbbiak azt sem bánják, hogy a kormány ezen intézkedéscsomagot a választási kampány közepére időzítette, csak történjen már valami. A különböző álláspontok okai érthetők, de a fölösleges vitákat megelőzendő egyvalamit mégiscsak le kellene szögeznünk: a 2008-as és a 2009-es pénzügyi évet a magyar állam hatalmas deficittel, a magyar állampolgárok elsöprő többsége kétségbeejtően csökkenő életkörülményekkel és reáljövedelemmel, míg a bankszektor – világszerte, de Magyarországon különösen - pofátlanul magas extraprofittal zárta. Így aztán cseppet sem csodálkoznék, ha a tervezetet majdan benyújtó Fidesz-képviselők és a bankszövetség közötti tárgyalások elsősorban a kirakatnak szólnának, s a legvalószínűbb forgatókönyvnek azt tartom, hogy akár lesz megegyezés, akár nem, a törvény megalkottatik – s innentől kezdve ugyanaz lesz a sorsa, mint a kétmilliós fizetési plafonnak: akár tetszik, akár nem „valakiknek”, bizony betartatik. A dolgok jelen állása szerint a bankárok két pontot „csont nélkül” elfogadnak, kettő ellen nagyon opponálnak, négy ellen pedig inkább hideget fújnak, de jelzik tárgyalási szándékukat. Vegyük sorra mi is ebben a bontásban a várható intézkedéseket, annak megelőlegezésével, hogy a tárgyalások kimenetelétől függetlenül mindegyikből „paragrafus” lesz, ha némi technikai módosítással is. Egyetértés mutatkozik abban, hogy az intézkedési csomag ne vonatkozzon az üzleti célú befektetésekre és a második vagy harmadik ingatlan hitelezésére – ez érthető. Pontosításra szorul azonban, hogy minden „első ingatlanra”, azaz a nem lakottra is vonatkozzon-e, azaz arra is, aki előrelátó módon nem a lakására, hanem például a nyaralójára vagy erdőtulajdonára terhelte a jelzálogot – utóbbiak ugyanis alapesetben nem üzleti célokat szolgálnak. Ugyancsak egyetértenek a tárgyaló felek abban, hogy tartós fizetésképtelenség esetén a bankok ne számoljanak fel büntetőkamatokat és egyéb extra díjakat – ez szintén érthető, s akár uzsoraellenes intézkedésként is értékelhető.

A pénzintézet is vállaljon végre kockázatot!

Nézzük, melyik az a két pont, amelyek bevezetéséről a bankszövetség hallani sem akar. Az egyik a kölcsön futamidejének automatikus meghosszabbíthatósága öt évvel, a másik pedig az, hogy a jelzálog alá vett ingatlan teljes egészében fedezze a tartozást, akkor is, ha a jelenlegi piaci értékén nem ér annyit. Az első iránti ellenérzést félig értem: bár a futamidő-hosszabbítás növekvő kamatbevétellel jár, persze csak akkor, ha az adós fizet; a bank viszont a rossz adóstól igyekezne minél hamarabb megszabadulni. A másodikat is értem, de sem logikailag, sem etikailag nem fogadom el. A bank ugyanis jelentős szakértői díjat számolt fel, amikor az ingatlant felbecsülte, és senki sem tiltotta meg neki, hogy azt csak a saját maga által becsült érték 50 százalékáig terhelje meg – ezzel szemben sok esetben 70-90 százalékos terhelésig is elment. Tipikus példája ez annak az elmúlt húsz évben meggyökeresedett (és sajnos mindenki által természetesnek vett!) gondolkodásnak, hogy az adós többféle kockázatot is vállaljon, a bank meg semmilyet. Négy olyan pontja van a Rogán-Kósa tervezetnek, amely ellen a bankszövetség még kapálózik, de előre láthatóan be fogja adni a derekát. 1. Az egyoldalú szerződésmódosítás tilalma, ha az az ügyfél számára hátrányos. (Szomorú és érthetetlen, hogy jogállamban ilyen eddig egyáltalán megtörténhetett!) 2. Az önkényes kamatemelés tilalma. (Szomorú és érthetetlen, hogy jogállamban eddig…) Itt a tervezetben az szerepel, hogy „lakáshitelek esetén” – eszerint egy autóhitel vagy egy mosógéphitel kamata utólag az egekig emelhető? Remélem, ez csak fogalmazásbéli hiba. 3. Devizahitelek esetén a középárfolyamok kötelező alkalmazása. Ez ugyan jól hangzik, de jelzem, hogy a jelenleg figyelembe vett eladási ár és a középárfolyam között mindössze két-három forint a különbség, ami az ügyfélnek, egy átlagos 200 frankos havi törlesztőrészletet tekintve, mindössze 400-500 forintos csökkentést, de még egy extra magas hitel esetén is csak egy ezres megtakarítást jelent. Tehát míg a sok kicsi sokra megy elv alapján a bankok emiatt nagyot „buknának”, az ügyfél terhei alig könnyebbednének.

Kétmilliós fogyasztóvédelmi bírság az OTP-nek

Végezetül: 4. Ha az ügyfél előtörlesztést kér, azt minden esetben ingyenesen tehesse. (Miért, eddig nem volt így? - csodálkozhat, aki még nem próbálta…) Ezzel kapcsolatosan álljék itt egy példabeszéd: a PSZÁF a napokban kétmillió forintra büntette az OTP-t egy fogyasztóvédelmi eljárás során. Az ügy azért különleges, mert első ízben szabott ki a felügyelet bírságot egyedi ügyfélpanasz nyomán; a delikvens erősen sérelmezte, hogy a bank nem engedte átutalással előtörleszteni tartozását egy devizaszámláról – azt akarták, hogy ballagjon be a fiókba, váltsa ki a valutáját, majd készpénzben „perkálja le” a pénztárban: tiszta Európa! Érdemes tehát minden „hitelesnek” letöltenie majd az internetről az októberi végszavazás után a „Rogán-Kósa-féle hiteltörvény” hiteles formátumát, s figyelmesen elolvasnia azt. Munkál bennem a kisördög: én bizony Kósáék helyében ellátnám egy olyan függelékkel, amely azt tartalmazza, hogy jelen törvény plakátformátumban való kifüggesztése - a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatának példájára – minden állami többségi tulajdonú pénzintézetben, így az OTP-ben és az MNB-ben kötelező, sőt, a kereskedelmi bankok előterében is igen melegen javallott!