Vélemény: Ország nélküli nép

920-ban egy nemzetközi grémium határozatba foglalta a feladatot, miszerint el kell ismerni a kurdoknak az autonómiára való jogukat. Nos, soha egyik állam sem ismerte el a kurdok erre vonatkozó jogait!

A kurdoknak nincsenek barátaik, csak a hegyek a barátaik… Így szól egy ősrégi kurd mondás, ami gyakorlatilag kiválóan érzékelteti e hatalmas népcsoport volt és jelenlegi helyzetét is. Az azonban bizonyos, hogy több mint téves népcsoport kifejezést használnunk a kurdok esetében, hiszen a legóvatosabb becslések szerint is legalább 40 millió kurd él Ázsiában, s a világ számos országában. Hogy napjainkban nincsenek barátaik, az talán már nem állja meg a helyét, az viszont, hogy a hegyek ma ugyanúgy „befogadják” őket, mint korábban, amikor üldözőik elől menekültek, kétség kívül igaz. Lássuk azonban, kik is a kurdok, és miért időszerű szólnunk róluk? Először az időszámításunk előtti 7. században említik őket, mégpedig úgy, mint a médek leszármazottait. Nomád, pásztorkodó, igen harcias népként jellemzik őket a későbbi leírások is, amelyek voltaképpen hányattatásukról, megpróbáltatásaikról szólnak. Ázsiában volt az őshazájuk, s ma is azon a területen élnek. Irak, Irán, Törökország és Szíria területén laknak a legtöbben, de Örményországban, Szíriában, Grúziában és Azerbajdzsánban is több millióan vannak, többnyire táborokban. Ami azonnal utal is az életkörülményeikre: nyomorognak, gyakran a legalapvetőbb civilizációs létesítmények is hiányoznak az életükből. Ma ugyanúgy múlatják napjaikat, mint őseik: pásztorkodnak, és egyik vidékről a másikra vándorolnak. Közben szőnyeget készítenek. A híres kurd szőnyeget, amelyet ugyan az élelmes „civilizált kereskedők” felvásárolnak tőlük és drágán adják tovább. A kurd szőnyeget leginkább az iráni Khamseh város környékén lehet megvásárolni, jellegzetessége, hogy úgynevezett török csomózással, őshonos, egyszerű szövőszékeken készül, autentikusan nomád jellegű, erős és nagyon tartós. A kurdok kálváriája a múlt század elején még elviselhetetlenebbé vált. Tudniillik az 1923-as Lausanne-i békeszerződés, amely Kis-Ázsiában is határrendezéseket foganatosított, négy államnak „rendelte” azt a területet, amelyen a kurdok eleddig (milliós) tömbökben éltek. A második világégést követően, újfent a nagyhatalmak különféle háttér alkudozásai következtében, úgy tűnt, végre sikerül önálló életet élnie a több tízmilliós kurd népességnek. Az öröm azonban nagyon rövid ideig tartott, hiszen az 1946. január 22-én kikiáltott Mehadali (Kurd) Köztársaságot 1946 decemberében a környező „érintett” országok felszámolták. A kérész életű államalakulat véres megtorlások következtében szűnt meg, s ebben elsősorban Irán járt élen… A rövid államisági státuszt követően a kurdok tehát ismét élik kisebbségi létüket. Hogy miért érdemes minderről tudnunk? Azért, mert az elsősorban a Törökországban állandó fegyveres konfliktusok között élő, szerencsétlen sorsú nép egy hónappal ezelőtt tűzszünetet kötött az ankarai kormánnyal, ennek érvényessége pedig szeptember 20-ig tart. S ha nem sikerül a béketárgyalásokon eredményt elérni, akkor újabb véres harcok kezdődnek, elsősorban a török, az iraki és iráni hadsereggel, de ezek kimenetele sem kétséges: nő az ártatlan lakosság körében az áldozatok száma, újra erőt vesz a megtorlási hullám az említett államok hatóságai részéről. Ami szintén nem elhanyagolható szempont: a Kurd Munkáspárt (PKK) vezetője a minap kijelentette, hogy ha Törökország elfogadja a spanyol modellt, jelesül az autonóm régiók létrehozását, akkor a lázadó kurd szeparatisták leteszik a fegyvert és átadják az ENSZ-nek! Murat Karayilan, a párt vezetője példaként Katalóniát említette, amelyben harmonikusan élnek a helyi kormányok a központi hatalommal, s az autonóm régiónak saját parlamentje és rendőrsége van. Ez a kijelentés annál is inkább figyelmet érdemel, mert Abdullah Öcalan, a kurdok történelmi vezetője, aki életfogytiglani börtönbüntetését tölti az egyik törökországi büntetés végrehajtási intézetben, májusban kijelentette: nem hajlandó tovább dialógust folytatni a török kormánnyal… Ennek kapcsán egyébként még egy történelmi tényt kell említeni. Nevezetesen, hogy 1920-ban egy nemzetközi grémium határozatba foglalta a feladatot, miszerint el kell ismerni a kurdoknak az autonómiára való jogukat. Nos, soha egyik állam sem ismerte el a kurdok erre vonatkozó jogait! Igaz, ez nem kimondottan „ázsiai specialitás”. A trianoni békediktátumnak is volt egy ilyen megfogalmazása, amely az önrendelkezésre, a szabad nyelv és kultúra használatára illetve érvényesítésére vonatkozott. A román, a szerb, a csehszlovák (napjaink már csak szlovák), a szovjet (újabban ukrán) korifeusok pedig ugyanúgy semmibe vették az idevágó passzusokat mint a török, az iraki, az iráni hatalmasságok…