Vélemény

Vélemény: Kampánytéma

Vélemény: Kampánytéma

2010. szeptember 14., kedd
Vélemény: Kampánytéma

A közvetlen, digitálisan is gyakorolható demokrácia, az intelligens Szeged megteremtésének ha nem is alapköve, de jelképe lehet, mert Szegednek van intelligenciája, mégsem nevezhető intelligens városnak!

A következő hetek a választási kampány jegyében telnek: a hatalmon lévők eddigi tevékenységüket igyekeznek majd megkérdőjelezhetetlen eredményekként beállítani, míg ellenzéküknek egy egészen más városvezetés programját kell letennie a választópolgárok asztalára. Bár magam kevésbé hiszem, hogy a megszólított polgárok a programpontok lapozgatása alapján hoznák meg döntésüket a város jövőjét, képviselőik személyét illetően, azért meglehetősen kíváncsi vagyok ezen programpontokra. Már csak ezért is furdal a kíváncsiság milyen jövőképet vázolnak nekünk, mert az általánosságokon túl mégis csak ez lesz az, ami számon kérhetővé válik a későbbiekben. Botka László leköszönő polgármester már gondoskodott olvasnivalóról: a brosúrák megérkeztek minden háztartásba, az oppozíció még adós ezzel, de ami késik, nem múlik... Ennek hiányában nehéz összevetnem, melyik formáció politikusai mit gondolnak Szegedről, mint „intelligens” városról. Eddig ugyanis – az egyetem ittlétén túl, mint adottságról – nem sok szó esett erről a kérdésről, se jobbról sem balról. Pedig a tények, a fennálló helyzet tükrében mondhatom, hogy nagy kár ezért, kár érte a várost, amikor a fejlődése irányát a felhasznált betonban, lefektetett díszburkolatban, sínfolyóméterben kezdték mérni. A jövőbe vezető utak ma már digitális közművekben rajzolódnak ki a szerencsés, anno Szegeddel hasonló helyzetbe került városok esetében. „Dundee (142 ezer lakos) a brit nehézipar 90-es évek eleji visszaesése után kötelezte el magát a helyi tudásgazdaság kiépítése mellett: mára élettudományi és szoftverfejlesztő klasztereiről híres, a Dare To Be Digital szoftververseny otthona. A recesszió ellenére a tudásszektorban 5%-kal nőtt a munkahelyek száma. Eindhovenben (297 ezer) az elmúlt tíz évben 30 ezer új munkahelyet teremtett a technológiai forradalom, miközben a top 3 szabadalmi régió közé került. A városban 275%-kal nőtt az évente startoló vállalkozások száma, eközben útjára indult a közös gazdasági, kulturális és társadalmi célokért dolgozó Brainport program. A régiót átszövő infokommunikációs hálózatra épülő fejlesztési társulás – melyben minden érdekelt közösség rendszeresen tehet kezdeményezéseket – területén a holland átlag négyszerese az innovációs költés, miközben az európai 113%-a a foglalkoztatottság.” Nem sorolom a példákat,

az adatok magukért beszélnek!

Itt muszáj megjegyeznem, hogy az infrastruktúra megléte önmagában nem garantál semmit, csupán alapfeltételeket teremt, legyen szó közútról, tömegközlekedésről, vagy információs sztrádáról, szélessávról. Az intelligens város megvalósulása új szemléletet feltételez!

Mitől lesz egy város intelligens?

„Feltehetően attól, hogy a város élete maga - gazdasági, politikai és (civil) társadalmi funkcionálása - 'intelligens'. Azaz a város értelmes, eszes, művelt, megértő és belátó módon működtetett és szervezett. A felmerülő problémákra intelligens módon adnak választ. Valójában az önkormányzat, a gazdaság szereplői és a civilek, maguk a lakosok teszik intelligenssé a várost, azaz az emberek saját életüket szervezik meg értelmes módon és a saját problémáikra adnak belátó módon választ. Ennek az első látásra kézenfekvő szempontnak a szem elől tévesztése az intelligens város kérdéskörét túlságosan miszticizmusba hajlóvá, és ezáltal megfoghatatlanná tenné.” Szegeden adott a tudásközpont, a kutatás-fejlesztés, ami nem építhető ki egy két év alatt, a szükséges többi elemnek a szemlélet szintjén sincs nyoma, pedig az ügy bizonyosan legalább olyan jó pályázható, mint a villamosvonalak felújítása... Hangsúlyozom, az intelligens település kialakulásának-kiépítésének legnagyobb gátját nem az infrastruktúra kiépítése jelentheti. A legfontosabb feladat az informális struktúráról való átállás: különböző érdekcsoportok-szereplők meggyőzése, hogy a majdani információs hálózat és döntési mechanizmus ténylegesen funkcionáljon. Szegeden (a munkahelyteremtés lehetséges módjainak keresése területén is) elsősorban szemléletváltásra van szükség. A szándék meglétének első jele lehetne, hogy például az e-Magyarország-táblákkal kitáblázott helyeken valóban ingyenes lenne a wifi hozzáférési lehetősége, így a városháza előtti területen is, ahol évek óta ez érthetetlen módon nem vehető igénybe a városlakók és a fesztiválozó turisták legnagyobb döbbenetére.

Patyomkin város ez

, nem hogy intelligens! A turizmusából megélni kívánó Csopakon jövő nyárra

„intelligens strandot” ígérnek

, nálunk ez a felújított strandon még fel sem merült, pedig belefért volna a költségekbe. Mifelénk egy emailt sem lehet ingyenes hozzáféréssel elküldeni a polgármesternek a város biztosította módon, de lehet, ez is volt a cél. A közvetlen, digitálisan is gyakorolható demokrácia, az intelligens Szeged megteremtésének, ha nem is alapköve, de jelképe lehet, mert Szegednek van intelligenciája, mégsem nevezhető intelligens városnak! Vajon mit hoz a jövő e tekintetben Szegeden? Vagy ez nem kampánytéma?

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.