Közélet

Városépítészet, városszépítészet – ami Szegedről hiányzik

Városépítészet, városszépítészet – ami Szegedről hiányzik

2010. szeptember 18., szombat
Városépítészet, városszépítészet – ami Szegedről hiányzik

Egyik olvasónk, Kiss István okleveles építész levélben kereste fel szerkesztőségünket, s eljuttatta hozzánk a hogyan tovább Szeged című, több részben összefoglalt szakmai gondolatait Szeged város jövőjéről. Az első részben a városfejlesztési koncepciót boncolgatja.

A város már megélt néhány katasztrófát. Olyat is, amelyikből legalábbis építész szemmel jól jött ki, és több, sokkal több olyat, amelyikből rosszul. A törökök lepusztítottak egy virágzó középkori várost, az újjáépült félig mező- félig polgári várost elmosta a Nagy Víz. Utóbbi esetben azonban az újjáépítés során a „magyar ugarból” olyan európai város emelkedett ki, ami nyugatról nézve is csodaszámba ment. Az első háború kataklizmája után azonban a mennyiségi növekedéssel párhuzamosan lassú provincializálódás indult el, ami azonban sok értéket érintetlenül hagyott és ezek többnyire még a Rákosi-korszakot is átvészelték. A felgyorsult provincializálódás, és az ezzel járó szervezett értékrombolás az úgynevezett Komócsin-érában következett be, mucsai módon értelmezett „modernizálás” címén. A kilencvenes években néhány pillanatra úgy tűnt, hogy a pusztítás után lesz feltámadás, azonban a felemás kezdet után az utóbbi években a Komócsin-éra végletesen provinciális szellemének restaurációja jött el, újabb pusztítás következett. Most, a restauráció bukása előtt feltétlenül aktuális a kérdés: lesz-e a vész elmúltával feltámadás? Vagy csak más módon süllyedünk tovább a provinciális mocsárba? A kérdést a továbbiakban a várossal is foglalkozó építész szemével próbálom körbejárni: megvannak-e illetve megteremthetők-e a feltámadás úgymond „szakmai” és társadalmi feltételei?

Van ugyan „Koncepció”, de van-e koncepció?

2006 és 2008 között az építész kamara ezzel a témával foglalkozó munkabizottságában volt alkalmam követni a „Szeged hosszú távú településfejlesztési koncepciója” című dokumentum alakulását és összeállítani az azzal kapcsolatos véleményezésünket. Az anyag elvben egy 1993-ban készült hasonló dokumentum aktualizálása. Készítésére nem azért került sor, mert a még éppen regnáló önkormányzatnak lett volna egy, csak megfelelő formába öntést igénylő koncepciója a város jövőjéről, hanem mert ilyen irományok készítését egy bürokratikus törvényi előírás megköveteli, sőt még kötelező „iránymutatás” is van azok elkészítéséhez (akár

Kim Ir Szen

elvtárs legendás „helyszíni útmutatásai”, bár a hivatkozott elvtárs egy demokrata volt a magyar építésügyi bürokráciához képest). Az anyag első változatával kapcsolatban a fő problémánk az volt, hogy a dokumentum elkészítésével – amint azt illedelmesen mondják – ki tudja milyen szempontok alapján kiválasztott szerzők nem nagyon tudták, hogy mit kellene tudnia egy ilyen irománynak. Egyetlen valóban kézzel fogható, számomra azonban igencsak meghökkentő koncepcióval azért találkozni lehetett benne: azzal, hogy olyan feladatokra, amit jól elvégezni csak több évtizedes magas színvonalú projekttervező és menedzselő praxissal rendelkező mérnöki irodák képesek, a polgármesteri hivatal hivatalnokaiból és egyetemi emberekből álló kht-t kell létrehozni, ami aztán minden fejlesztési feladatot pompásan menedzselni fog. (Pólus Kht. néven ez meg is valósult! A Kht. később Kft. lett) A dokumentum első tervezetéről 10 oldalon összefoglalt véleményünk kritikai elemeit talán az alábbi megállapításban lehetne sűríteni:

„– ... a valós önkormányzati feladatok rendszere sem került kimunkálásra”

Koncepció, amit a szakma nem fogadott el?

Második nekirugaszkodásra a „Koncepció” készítésébe már a műfajban profi szerző is bekapcsolódott, ennek eredményeként olyan anyag született, ami már felépítésében lényegesen professzionálisabb lett és gyakorlatilag is értelmezhetővé vált. Ennek ellenére az anyagot az egyeztetésre bocsátott végső formájában sem tudtuk alkalmasnak ítélni arra, hogy a város „fejlesztésének” (utálatos kifejezés, ennél már a „menedzselés” is százszor jobb) alapja lehessen. Nem csak azért, mert a két egyeztetési fordulóban legalább hat oldalon keresztül vázolt javaslatainkat konzekvensen figyelmen kívül hagyták, hanem elsősorban a dokumentum szemlélete miatt. Az ezzel kapcsolatos fenntartásokat akkor ebben a formában fogalmaztam meg, ami véleményem szerint ma is helytálló:

„Véleményünk szerint a város fejlődését csak a múlt és a várható jövő folyamatainak kellő mélységű és elfogulatlanul kritikus elemzésén alapuló városfejlesztési stratégiát felvázoló városfejlesztési koncepció tudja eredményesen szolgálni. A koncepciónak a közhelyeket meghaladó elvi alapvetésre, világos axiómasorra, mintegy vázra kell felépülnie. Ilyennel sem az egyeztetés alatt álló anyagban, sem elődjében nem találkoztunk. Ilyen, a lakosság meggyőző többsége és minden jelentős politikai erő számára elfogadható, világosan és a gyakorlatban is értelmezhetően megfogalmazott programvázlat ('axiómasor') hiányában meggyőződésünk szerint sem megalapozott fejlesztési koncepció, sem hosszabb távon is sikeres gyakorlati városfejlesztés nem lehetséges. A „Koncepció” véglegesítése során észrevételeinket természetesen nem vették figyelembe, erre a még éppen regnáló önkormányzat mienkétől gyökeresen különböző szemlélete, világlátása miatt nem is számíthattunk. Ezt értékelésünkben is kifejezésre juttattuk: „Úgy tűnik, hogy észrevételeink beépítésének is elsősorban az az akadálya, hogy a koncepció e változatának sem sikerült meghaladnia az elmúlt évtizedekben Szegeden sajnálatosan „hagyományossá” vált városfejlesztési gondolkodásmód kereteit. Több mint kétséges, hogy ez a megközelítési mód alkalmas lehet a mai városfejlesztési problémák megfelelő eredményt hozó kezelésére akkor, amikor e problémák nem kis része éppen az ezekre az elvi alapokra épülő városfejlesztés hozadéka.”

Előkerülhetnek a fiókba tett javaslatok

Gondolom, a munkabizottság többi tagja nevében is mondhatom, hogy a véleményezés során rögzített javaslatainkat szívesen rendelkezésére bocsátjuk a majdani új önkormányzatnak, ha az meg akarja haladni a „Szegeden sajnálatosan hagyományossá vált városfejlesztési gondolkodásmódot”. Lehet, hogy megítélésem inkább emocionális, mint egzakt, de az a bajom ezzel a „hagyományossá vált” megközelítéssel, hogy nekem kétségbeejtően provinciálisnak tűnik, a görcsös „modernizálási” törekvés pedig végletesen elavultnak. Erre és ennek a gondolkodásmódnak a meghaladási lehetőségeire egy későbbi fejezetben még vissza kívánok térni. A „központi iránymutatás” alapján a bürokrácia követelményeinek megfelelő „hosszú távú településfejlesztési koncepciót” készíteni nem kunszt, de egy valóságos koncepció megalkotása nem csak időigényes, hanem rendkívül széles körű szakmai ismeretanyagok céltudatos feldolgozását, sablonoktól mentes kritikus gondolkodásmódot és bizony alkotó szellemi munkát igényel. És még valóságos társadalmi részvételt is, aminek nálunk még nincs gyakorlata. Mindenesetre a valóságos, érdemi és a város múltjának fényesebb időszakaihoz méltó koncepció a város jövőjéről még várat magára.

Kiss István

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.