Bulvár

Tizenkilenc év fegyházra ítélték a gyermekeit molesztáló apát

Tizenkilenc év fegyházra ítélték a gyermekeit molesztáló apát

2010. szeptember 23., csütörtök
Tizenkilenc év fegyházra ítélték a gyermekeit molesztáló apát

Nevelt és saját gyermekeit is több alkalommal fajtalankodásra kényszerítette, és többször közösült is velük egy 46 éves soltvadkerti férfi; a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön jogerősen 19 év fegyházra ítélte, akárcsak az első fokon eljáró Bács-Kiskun Megyei Bíróság, amely a vádlott szülői felügyeleti jogát is megszüntette két kiskorú gyermeke felett.

A táblabíróság megváltoztatta viszont az áprilisi ítéletet annyiban, hogy a korábbi 7 helyett a vádlottat 4 rendbeli folytatólagosan elkövetett szemérem elleni erőszak, 4 helyett 2 rendbeli folytatólagosan elkövetett erőszakos közösülés, továbbá 4 rendbeli kiskorú veszélyeztetése és 2 rendbeli életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek. Az ítélet indoklásakor elhangzott: azzal, hogy kevesebb vádpontban mondták ki bűnösnek a vádlottat, nem jelent felmentést egyetlen bűncselekmény alól sem, csak egyes cselekményeket nem külön értékelt a fellebviteli bíróság, hanem a folytatólagosságon belül. A korábban hatszor büntetett, 8 osztályt végzett vádlott 1994-ben élettársi kapcsolatot létesített egy soltvadkerti asszonnyal. Együtt nevelték a nő - korábbi kapcsolatból származó - két kiskorú gyermekét, valamint két közös, szintén kiskorú gyermeküket. A férfi először 1994-ben az akkor 5 éves nevelt leányát kényszerítette fajtalankodásra, majd később ezt heti rendszerességgel tette. 1998-ban többször megpróbált közösülni is a kislánnyal. Egyik alkalommal a nevelt fiával fajtalankodott, akit rávett arra, hogy testvérével ugyanezt tegye, miközben ő ezt végignézte. A vádlott 2000-ben a nevelt kisfiút megerőszakolta, a kislányt pedig két-háromhetente fajtalankodásra és közösülésre kényszerítette. Előfordult olyan is, hogy a vádlott nemcsak fenyegette a kislányt, hanem ütötte, fojtogatta is. 2001-től a vádlott vér szerinti lányát is többször fajtalankodásra kényszerítette, és 2004-től próbált vele havonta közösülni. A vádlott nevelt lánya 1999-ben szólt anyjának a vele történtekről, amikor azonban az asszony számon kérte a férfin a történteket, élettársa a gyerekek előtt megverte, ezért a család egyik tagja sem kért segítséget. A vádlott 2006-ban elköltözött a családtól. Az asszony és ő is már új kapcsolatban élt, mikor 2009. január 10-én este a férfi ittasan jelent meg közös munkahelyükön, és volt élettársára meg annak új párjára tapétavágó szikével támadt, azzal fenyegetőzve, hogy megöli őket. Ezután a nő feljelentést tett a rendőrségen, és ekkor beszámolt arról is, ami a gyerekekkel történt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.