Gasztro

Sütik mosolygós barackból

Sütik mosolygós barackból

2010. szeptember 6., hétfő
Sütik mosolygós barackból

Az első fajták őszre értek be – talán innen származik az elnevezés. De milyen jó, hogy csak nevében „őszi” a barack. Mert így már nyáron is ehetjük, és persze mennyei süteményeket készíthetünk vele.

A valószínűleg Kínában őshonos barackot egyébként a szerzetesek terjesztették el Európában. Nekik köszönhetjük, hogy ha barackot fogyasztunk, akkor a benne lévő niacintartalom miatt jobb lesz a kedvünk. A gyümölcs remek tisztító hatású, kitűnő táplálék. Sok benne a magnézium, több, mint a kálcium, ezáltal bőségesen ellátja az izmokat és a csontokat. Emellett tartalmaz A-, C-vitamint és szelént, tisztítja a vért. Bőrápoló! Segít a légzőszerv nyálkahártyáit egészségesen tartani, ehhez a főétkezés után két-három órával fogyasszuk. Megakadályozza a székrekedést, vizelethajtó, eltávolítja a szervezetben felgyülemlett szennyeződéseket. Ráadásul 10 dekája csak 40 kalóriát tartalmaz, így nyugodtan elcsábulhatunk, ha „ránk mosolyog”.

Mézes barack édes tejfölben sütve

Hozzávalók: - 4 db megtisztított, kimagozott barack - 2 evőkanál méz - 3 dl tejföl - 3 db tojás - 8 dkg porcukor - az edény kikenéséhez vaj

Elkészítés:

A mézet karamellizáljuk, és a felezett barackokat 1 percet át forgatjuk rajta, majd az egészet kivajazott hőálló tálba tesszük. A tojások sárgáját habosra keverjük a cukorral, belekeverjük a tejfölt, s végül lazán belekeverjük a fehérjéből felvert kemény habot is. Ezt a keveréket ráöntjük a barackokra. 200 fokosra előmelegített sütőbe tesszük 10-15 percre. Amikor szépen megpirult, kivesszük és forrón tálaljuk.

Barackos csokoládészelet

Hozzávalók:

- 3 tojás - 6 dkg cukor - 8 dkg liszt - 18 dkg vaj - 10-15 dkg porcukor - 3 dl tej - 10 dkg olvasztott étcsokoládé - 1 csomag csokoládés pudingpor - 20 dkg tisztított őszibarack - a díszítéshez: 20 dkg tisztított őszibarack

Elkészítés:

A piskótához felütjük a tojásokat, hozzáadjuk a cukrot, majd vízgőzön (a víz nem forrhat) gépi habverővel folyamatosan keverjük. Amikor a hab kemény, levesszük és még 3-4 percen át tovább verjük. A lisztet részletekben szitáljuk hozzá, és alaposan keverjük bele. Papírral bélelt, sütőformába öntjük a masszát, elsimítjuk. 180 fokosra előmelegített sütőben 15-20 percen át sütjük. Amikor megsült, kivesszük és a sütőpapírral együtt hideg felületre csúsztatjuk. Amikor kihűlt, lehúzzuk a papírt az aljáról. A tejet felforraljuk, majd a kikevert krémport folyamatos kevergetés mellett hozzáöntjük és összeforraljuk. A tűzről levéve belekeverjük az olvasztott csokoládét, és kihűlésig gyakran kevergetjük, hogy szép sima maradjon. A vajat cukorral, 15-20 perc alatt, gyors gépi keveréssel nagyon habosra keverjük, majd hozzákeverjük a csokoládés krémet. Ezután hozzáadjuk és elegyítjük a nagyon apróra összevágott barackot. A piskótát megkenjük a krémmel, hűtőbe tesszük pihenni, majd tálaláskor díszítésül a tetejére tesszük a felszeletelt barackokat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.