Sport

Partvonal: a megyei labdarúgás Sahin-Tóth Dezső szemével

Partvonal: a megyei labdarúgás Sahin-Tóth Dezső szemével

2010. szeptember 1., szerda
Partvonal: a megyei labdarúgás Sahin-Tóth Dezső szemével

Partvonal rovatunkban ezúttal a Csongrád Megyei Labdarúgó-szövetség által szervezett utánpótlás-bajnokságokról és -tornákról beszélgettünk Sahin-Tóth Dezsővel, a szövetség szakmai alelnökével.

A felnőtt és az ifjúsági bajnokságokat követően hamarosan elrajtolnak a serdülő és az előkészítő korosztályok számára kiírt pontvadászatok is Csongrád megyében, ezek előkészítése megtörtént – tudtuk meg az elnöktől.

Sahin-Tóth Dezső

az edzőkollégákkal beszélgetve úgy látja, a felnőttek és az ifik között a korábbinál színvonalasabb és kiegyenlítettebb a küzdelem, több a hasonló képességű csapat, s ugyanezt várja a fiatalabb vetélkedésétől is. A bajnokságok jövő hét végén indulnak majd.

Két csoport a serdülőknél, három az előkészítőben

„A serdülők között 24, az előkészítőben 22 csapat adta le nevezését, az előbbieknél két, az utóbbiaknál három csoportra osztottuk a mezőnyt. Általában egy-egy klub vagy egyik, vagy másik korosztályban indít gárdát – jó lenne, ha egyszer eljutnánk oda, hogy mindkettőben szerepeltetni kelljen egy-egy együttest, de tisztában vagyunk vele, hogy ehhez egyelőre nem adottak a feltételek, a kisebb településeken nehézségeket okoz ezeknek az alakulatoknak a kiállítása. Meg kell ugyanakkor jegyeznem, nem tartom pozitív jelenségnek, hogy a megyei I. osztályban több helyen szívesebben fordítanak pénzt a felnőttekre, egy-egy felnőtt játékosra, mint az utánpótlás-nevelésre, ami labdarúgásunk zálogát jelenti” – mondta Sahin-Tóth Dezső. A szakember elárulta: a Makó és a Vásárhely egyedi kérésre kapott „felmentést” megyei kötelezettségei alól, hiszen ők több csapatot is versenyeztetnek az országos kiemelt bajnokságokban. Hamarosan startol az U12-es pontvadászat is, mely újításnak számít a CSLSZ-ben. „A körzetvezetők remek ötlete alapján körzetválogatottak indulnak ott, ahol több klub összefogásából tudtak csak kiállítani egy-egy gárdát. A jövő pénteken tartunk ezzel kapcsolatban megbeszélést a szövetségben, ahová az érintett utánpótlás-szakemberek mellett a verseny-, az edző- és az utánpótlás-bizottságunkat is meghívtam. Egyúttal kikérem véleményüket a korosztályos megyei válogatottak szakmai vezetését illetően is” – tette hozzá.

Szegeden folytatódnak a békéscsabai teremtornák

Két további örömhírrel is szolgált ezen a héten Sahin-Tóth Dezső. Egyrészt a szövetség az ősszel is megrendezi azokat a fesztiváljellegű tornáit a 12 év alattiak számára, ahol nincs sem nevezési díj, sem a helyezések nem számítanak, viszont minden résztvevő elismerésben részesül. Másrészt november-december folyamán kétnapos teremtornákra kerül sor Szegeden a 14 évnél fiatalabbak számára. Hagyományosan Békéscsabán került sor ezekre a viadalokra, ott azonban problémák merültek föl, s Sahin-Tóth Dezső megegyezett

Szokolai Sándorral

, hogy Szeged átveszi a rendezést. Várhatóan Magyarország, Szerbia és Románia területéről is érkeznek majd utánpótlás-együttesek a tornákra, melyeket azonnal felkarolta és támogatásáról biztosította a CSLSZ, illetve a SZEGEDma.hu és a Telin Televízió is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.