Közélet

Négy önkormányzatnak hárommilliárd forintot ajánl fel kórház-finanszírozásra a kormány

Négy önkormányzatnak hárommilliárd forintot ajánl fel kórház-finanszírozásra a kormány

2010. szeptember 29., szerda
Négy önkormányzatnak hárommilliárd forintot ajánl fel kórház-finanszírozásra a kormány

A kormány négy önkormányzatnak összesen 3 milliárd 50 millió forintot ajánl fel kórház-finanszírozásra - jelentette be Nagy Anna kormányszóvivő szerdán Budapesten.

Négy önkormányzat - a Békés és a Hajdú-Bihar megyei, valamint a hódmezővásárhelyi és a keszthelyi - összesen 8,7 milliárd forint összegű pert indított a kormány ellen a 2006-2007. évi egészségpolitikai döntések, illetve az őket ért kár miatt, amely a kapacitáscsökkentés miatt következett be - közölte a tájékoztatón a kormányszóvivő.

Nagy Anna

elmondta: miközben a Fővárosi Bíróságon folynak a perek, a kormány - a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium javaslata alapján - kompenzációt ajánl fel az önkormányzatoknak, amely peren kívüli egyezséggel járhat. A Békés és a Hajdú-Bihar megyei, valamint a hódmezővásárhelyi önkormányzat 800-800 millió forintot, a keszthelyi 650 millió forintot kapna kórház-finanszírozásra.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.