Közélet

Negatív kampányt kezdett Szegeden az MSZP

Negatív kampányt kezdett Szegeden az MSZP

2010. szeptember 23., csütörtök
Negatív kampányt kezdett Szegeden az MSZP

Szegeden is finisbe fordult az önkormányzati választási kampány, melyet az utóbbi napokban több új, kevéssé örömteli jelenség kísért. A fideszes polgármesterjelölt feleségére rátámadtak házában, s megkezdődött a személyeskedő, negatív kampány is, mégpedig a Magyar Szocialista Párt részéről.

Botka László

áprilisi, az országgyűlési választáson elszenvedett vereségét követően az MSZP igyekezett gyorsan rendezni sorait, a polgármester gyakorlatilag már május 1-jén, az újszegedi ligetben megkezdte az önkormányzati választási kampányt. Hol nagyobb, hol - a nyárra való tekintettel - kisebb intenzitással, de az utóbbi napokig elsősorban saját és a város elmúlt években elért sikereit hangsúlyozta kommunikációjában a városvezető: az uniós forrásokat, az autópálya-építést, a tömegközlekedés fejlesztését, a belváros rekonstrukcióját, a növekvő lakosságot stb. Fideszes ellenfelének,

B. Nagy Lászlónak

jobbára csak a politikai, illetve a közigazgatási tapasztalat hiányát rótta föl az MSZP-s politikus. A kormánypárt júniusban nevezte meg polgármesterjelöltjét B. Nagy László országgyűlési képviselő, gazdasági-pénzügyi szakember személyében. A Fidesz kampánya augusztus végétől vált igazából érezhetővé és erőteljessé. A Szeged kormányrúdját nyolc esztendőt követően újra megragadni készülő Fidesz és jelöltje az utóbbi két ciklus politikai-gazdasági tévútjáról szólva a "jó itt élni, de jól is kellene élniük a helyieknek" szlogent igyekezett elültetni a fülekben. Látványberuházások helyett új munkahelyeket, gazdasági-pénzügyi stabilitást, jog- és közbiztonságot ígértek és ígérnek a Tisza-parti város lakosainak. Botka Lászlóval szemben a legnagyobb bírálatként azt fogalmazták meg, hogy nem volt meg benne a megfelelő alázat, ami a (munkahelyteremtő) befektetők Szegedre csábításához szükségeltetne. Nem egészen két héttel az október 3-i választást megelőzően köszöntött be Szegedre a negatív kampány, mégpedig szocialista köntösben. Könnyen elképzelhető - s erre utaltak informátoraink is -, hogy az MSZP felmérései szerint Botka László hátrányban van B. Naggyal szemben a polgármesterségért folytatott küzdelemben. A párt népszerűsége itt is, ahogy mindenütt az országban, jóval alacsonyabb a Fideszénél, aligha véletlen, hogy plakátjaikról, szóróanyagaikról, kiadványaikról nyomtalanul eltűnt a szegfű és a piros szín, s egy frissen - úgy tudjuk, városházi közreműködéssel - kreált álcivil alakulat (Összefüggés Szegedért) mögé bújva igyekeznek bizonygatni társadalmi beágyazottságukat. Botka Lászlónak és az MSZP-nek szorult helyzetében a kampány végére nem maradt más eszköze - állítják forrásaink -, mint az ellenfél lejáratásának, bemocskolásának kísérlete. Ebben a szellemben jelentettek meg a szövegkörnyezetből kiragadott, eltorzított félmondatokra építő, az embereket riogató hirdetést a helyi napilapban. Emellett egy

Szigetvári Viktor

kampányfőnök szerkesztette (egyébként pocsék kivitelezésű, igen kevéssé olvasóbarát) kiadványt is elkezdtek terjeszteni a városban. Ez egyrészt képben és szövegben egyaránt

Orbán Viktort

és a polgári kormányt támadja félinformációk, torzítások alapján, másrészt - akárcsak a hirdetés - B. Nagy László lejáratására is törekszik hazugságokkal, tudatos félretájékoztatással. Az egész "újságból" természetesen semmi sem derül ki arról, mi az MSZP programja országosan, mik a párt és jelöltje, Botka László elképzelései Szegeden... Hab (de talán még inkább marcipán szegfű) a tortán "a város közérdekű információs lapjának" csúfolt, közpénzekből fenntartott és kiadott Szegedi Tükör legújabb száma, melyben Botka László úgy támadja fideszes ellenfelét, hogy az - magától értetődően... - nem kap válaszlehetőséget a polgármester (ily módon) költői kérdéseire. A negatív kampány mellett - csak remélni tudjuk, hogy attól függetlenül - az erőszak is felütötte fejét a városban: a Fidesz polgármesterjelöltjének feleségét szerdán este otthonában támadta meg egy eleddig ismeretlen idősebb hölgy, aki a hírek szerint a "Ti mocskos fideszesek, gyüttmöntek, minek jöttetek ide" mondatot ordította...

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.