Gazdaság

Demo-villamos a Széchenyi téren + PANORÁMA, FOTÓK

Demo-villamos a Széchenyi téren + PANORÁMA, FOTÓK

2010. szeptember 4., szombat
Demo-villamos a Széchenyi téren + PANORÁMA, FOTÓK
Aki kilátogatott szombaton a Széchenyi térre, az felszállhatott arra a villamosra, melyet az elektromos tömegközlekedési megaprojekt részeként a lengyel PESA gyártott. Talán a korai időpont, talán a halfesztivál csábította másfelé a szegedieket, így alig harmincan vették jelképesen birtokukba az új villamos bemutató példányát. A város a nagyprojekt részeként összesen kilenc szerelvényt vásárol a lengyel gyártótól. A 26 milliárd forintos uniós támogatással folyó beruházás nyomán megújuló villamoshálózaton, várhatóan 2012-től közlekedő villamosok alacsonypadlós kialakításúak, öt részből állnak. A hosszú kocsik a három forgóváz segítségével tudnak a nagyobb kanyarokban is elfordulni. Az utasok hat, kívülről is nyitható oldalajtón keresztül szállhatnak be a járműbe, mely 210 utas befogadására alkalmas, 42 ülőhellyel. Az utazás során a légkondicionáló és utastájékoztató-rendszer is szolgálja az utasok kényelmét. A Széchenyi téren szeptember 12-ig látható villamos a színét leszámítva olyan, mint a Szegednek tervezett járművek. A kilenc szerelvény vételára összesen közel 4,5 milliárd forint. A Szegedi Közlekedési Társaság és a PESA szakemberei 2011. februárig egyeztetik majd a műszaki részleteket, így az első jármű várhatóan jövő szeptemberben érkezik meg Szegedre, a többit pedig a tervek szerint 2012-ben szállítják. A villamosról készített virtuális túra ITT tekinthető meg.PESA demo-villamos - utastér, SzegedPESA demo-villamos - vezető kabin

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.