Közélet

Csatornarendszer épül Domaszéken

Csatornarendszer épül Domaszéken

2010. szeptember 14., kedd
Csatornarendszer épül Domaszéken

A Szegedtől néhány kilométerre fekvő Domaszéket az utóbbi években több alkalommal is elöntötte a belvíz, sőt idén is. A község belterületén sok helyen már kiépített csapadékvíz csatorna van, viszont a terület teljes víztelenítése még nem megoldott. Most nyolcvanmillió forintot fordítanak erre a célra.

Idén, Csongrád megyében 27 település vett részt a belvíz elleni védekezésben, köztük a község is, s a Katasztrófavédelmi Főigazgatóság adatai szerint a legsúlyosabb helyzet Domaszéken volt. Most egy uniós pályázat révén a település úgynevezett I., II: öblözetének teljes belterületén lehetővé válik a csapadékvíz elvezető rendszer kiépítése. A nyitórendezvényen

Kispéter Géza

polgármester elmondta, hogy az utóbbi években az esős időszakok miatt a község csatornarendszere már nagyon nehezen bírta a terhelést, mert nem ilyen mértékűre tervezték. „A község lakossága példásan viselkedett, hiszen valamennyien arra koncentráltak, hogy a krízishelyzetet egy emberként, közösen oldjuk meg. A pályázat segítségével több, mint 500 belterületen lévő ingatlant tudunk megvédeni így a belvíztől” – hangsúlyozta a polgármester. A beruházás összköltsége közel 80 millió forint, melynek a 90%-át az Európai Unió biztosította.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.