Közélet

Fidesz: Botka ellentmondásba került a tévés vitában

Fidesz: Botka ellentmondásba került a tévés vitában

2010. szeptember 24., péntek
Fidesz: Botka ellentmondásba került a tévés vitában
Az M1-en vitáztak ma a polgármesterjelöltek, amelyen B. Nagy László mellett az MSZP-s Botka László és a Jobbik polgármester-jelöltje is részt vett. Az MSZP-s Botka László ellentmondásba került, B. Nagy László pedig sajnálja, hogy Botka kijelentette: Szegednek nem kellenek a termelő beruházások - írja a Fidesz szegedi szervezetének sajtóközleménye. „A vita fő témái a munkanélküliség, a Mercedes-gyár, az uniós fejlesztések, a városban zajló beruházások és a lézerközpont voltak. A kormánypárt szegedi polgármesterjelöltje elmondta, hogy 2002 óta 50%-kal emelkedett a munkanélküliség Szegeden, és sajnálja, hogy Botka László a Mercedes-beruházás elvesztésére csak annyit tudott mondani, hogy Szegednek nem is kellenek a termelő beruházások. „Szegeden 4-5000 munkahely hiányzik, amelyből mi 2014-re 3000-et megteremtünk” – erősítette meg a vitában B. Nagy László. A Fidesz polgármesterjelöltje a szegedi költségvetésről a jelöltek vitáján elmondta, hogy a hiány nem az ő véleménye szerint több mint 12 milliárd forint, hanem Botka László szerint is, hiszen ő írta alá azt a papírt, amelyen ez a szám szerepel. A vitán a Fidesz polgármesterjelöltje kiemelte, hogy a Mercedes-gyár 2500 munkahelyet teremt Kecskeméten, és az MSZP-s Botka László erre mondott nemet. Példaként Győr városát hozta fel, amelynek költségvetése az ottani gazdaságfejlesztési programnak köszönhetően évek óta pozitív. „Ha egy család hitelből vesz plazma tévét, akkor attól az a család még nem fejlődött” – mondta B. Nagy a hitelből finanszírozott szegedi beruházásokra. Botka László a vitában legnagyobb erényének a két autópályát említette. B. Nagy László viszont kiemelte, hogy: „az autópályák nemzeti és EU-s forrásból épülnek, Szegedért ugyan, de nem Szeged költségvetéséből. Éppen ezért etikátlan, hogy Botka László saját eredményének tüntetni fel, holott a megoldásban nem vett részt”. Az MSZP-s Botka László ellentmondásba is keveredett, hiszen a vita elején azt mondta, hogy egy kormány nem vehet el Szegedtől, ugyanakkor a kormányt bírálta, hogy még nem írta alá a lézerközpontról szóló szerződést. „Minden körülmények között támogatom a szegedi lézerközpontot! Mindent meg fogok, és meg is tudok tenni ennek érdekében. Érdekes, hogy egyszer Botka László azt hangoztatja, hogy egy kormány semmit nem adhat a városnak, aztán pedig a nemzeti és EU-s forrásból épült autópályákkal kampányol” – tette hozzá a kormánypárti Fidesz szegedi polgármesterjelöltje. A vitában B. Nagy kiemelte: elképesztő, hogy Szegeden mekkora felfordulást okoznak a látványberuházások, és megdöbbentőnek tartja, hogy a városháza ellen rendőrségi nyomozás folyik okirat-hamisítás ügyében a Mars téri beruházás miatt. B. Nagy a vitában a legfontosabb feladatának a pénzügyi stabilitást, a munkahelyek teremtését és a már elkezdett beruházások gyors befejezését tartotta” - szól a Fidesz közleménye.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.