Közélet

B. Nagy együttműködést ígért Újrókuson

B. Nagy együttműködést ígért Újrókuson

2010. szeptember 23., csütörtök
B. Nagy együttműködést ígért Újrókuson
B. Nagy László a Fidesz szegedi polgármesterjelöltje Péter Szilveszter Újrókus képviselőjelöltjének kíséretében meglátogatta a város több olyan helyszínét, ahol a civilek mindennapjait nehezítik különböző problémák, majd találkozott Pál Attilával, a klinikai központ igazgatójával, hogy az egészségügy helyzetéről tájékozódjon.A 2-es villamos elhúzódó munkálatai miatt gyűlt össze néhány kereskedő, akiknek a körzet képviselőjelöltje, Péter Szilveszter bemutatta B. Nagy Lászlót. Az éttermet és hamburgerest üzemeltető üzletember elmondta, hogy mikor a vállalkozásaihoz vezető útszakaszt lezárták, a művezető arról tájékoztatta, hogy két-három hét alatt végeznek, s újra megközelíthető lesznek az üzletek. „Ezzel szemben már két hónapja van feltúrva az egész környék, és senki nem mondja meg biztosan meddig tart ez az áldatlan állapot” – fűzte hozzá a szomszéd tízemeletes aljában zöldségboltot üzemeltető vállalkozó. Mindketten közel 20-30 százalékos forgalomkiesésről beszéltek, s ezt a számot egy biztosítóiroda üzemeltetője is megerősítette. A polgármesterjelölt leszögezte, hogy ha feláll az új városvezetés, az összes üzleti szerződést át kell tekinteni, hogy mi vezetett ezekhez az állapotokhoz, miért vonultak le a munkások az építkezés helyszíneiről, mentek a városháza elé demonstrálni. „Ha nincsenek kifizetve az alvállalkozók, és azért vannak csúszások, meg kell nézni, hol folyt el a pénz” – tette hozzá B. Nagy. Szóba kerültek a 600 millió forintért beszerzett villamosok, miközben egy cikkben arról dicsekedett az SZKT, hogy saját maga 200 millióért is tud gyártani villamosokat.

Évtizedes problémák Újrókuson

Ezek után B. Nagy a Rigó utcába látogatott, ahol a környéken élők által citált két nagy probléma forrását tekintette meg. Az egyik a finomöntöde, a másik pedig a Sole Mizo raktártelepe, ahol percenként rakodnak ki-be kamionokat. Ezután a környék lakóinak védelmére létrejött szervezettel, az Élhető Szegedért Egyesület vezetésével találkozott. Az öntödével kapcsolatban B. Nagy elmondta, hogy azért kapnak folyamatosan megújított működési engedélyt – holott valóban nem lakókörnyezetbe való egy gyár –, mert nem szeretné senki szétzavarni a munkásokat. A megoldás egy költöztetés lehet, de ezt tárgyalásos úton kellene megoldani éppúgy, ahogy a másik problémát e lakónegyedben, a magasabb beépíthetőségi kategóriába sorolt raktárterület területét, amiről a polgármesterjelölt elmondta, hogy a közeljövőben biztos nem fog egy befektető sem lakónegyedet építeni. Jelenleg 10-20 százalékkal magasabb a szegedi lakásellátottság, mint az átlag, míg a kereslet 8-10 százalékkal kevesebb az országos átlagnál. Utóbbi esetben azért kell törekedni az egyességre, kompromisszumra, mert míg a Gyurcsány-érában a közgyűlési döntések közigazgatási hivataloknál történő megkérdőjelezhetőségét megszüntették, addig idén már erre újra lesz lehetősége bárkinek. Ezért, ha egy rendelettel visszaminősítik a területet minden előzetes egyeztetés nélkül, könnyen pereskedés lehet belőle, ami hosszú évekig is elhúzódhat és olyan kaotikus állapotok is kialakulhatnak, mint a Mars térnél. Ezért B. Nagy először a megbeszélést, tárgyalást szorgalmazná, meghallgatni a civileket, a befektetőket, és törekedni a kompromisszumos megoldásra. Nem szeretne erőpolitikát, mert ennek az elmúlt időszakban nem sok hasznát látta a város. A Kálvária térrel kapcsolatban pedig leszögezte, hogy a felújítására tett minden egyesületi kezdeményezést lehetőségeihez mérten támogat majd. A civilek után a politikus ellátogatott a II. Kórházba, ahol a klinikai központ igazgatója, Pál Attila fogadta. A direktor körbevezette az intézményben, s megmutatta a két éve felújított osztályokat és a 3. szintet – amihez még nem nyúltak hozzá –, érzékeltetve, milyen állapotban volt az intézmény, mikor átvette a várostól az egyetem, és milyen lett felújítás után. B. Nagy László ezután négyszemközt tárgyalt az igazgatóval az város egészségügyi helyzetéről.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.