Sport

Vízilabda Eb: Török Béla nyerni megy és nem kísérletezni

Vízilabda Eb: Török Béla nyerni megy és nem kísérletezni

2010. augusztus 24., kedd
Vízilabda Eb: Török Béla nyerni megy és nem kísérletezni

A szegedi Török Béla nyerni megy élete első felnőtt világversenyére. A Szeged Beton pólósa pénteken utazik Zágrábba a vízilabda Európa-bajnokságra.

Pénteken utazik a magyar férfi vízilabda válogatott az augusztus 29-én kezdődő zágrábi felnőtt Európa-bajnokságra. A csapat tagja a Szeged Beton fiatal tehetséges vízilabdása,

Török Béla

is. A hétvégi felkészülési tornán, a spanyolok, a németek és az olaszok ellen is játszott két negyedet a szegedi pólós, akivel Kemény Dénes szövetségi kapitány is elégedett volt. „Örülök, hogy a felkészülési találkozókon úgy teljesítettem, hogy a szövetségi kapitány nekem is bizalmat szavazott. Úgy érzem, a rutinos játékosok is elfogadtak, ez az amit meg kell hálálnom a játékommal” – mondta Török Béla, aki hallani sem akar arról, hogy ez az Európa-bajnokság a londoni olimpia előtti kísérleti eseménye lesz a válogatottnak. „Nyerni megyek, és a többiek is így vannak ezzel!” – jelentette ki határozottan. Majd így folytatta: „A magyar válogatottat kötelezi az elmúlt évek kiváló teljesítménye. Tény, hogy átalakulóban van a csapat, de ez nem azt jelenti, hogy a közvélemény nem várja el a jó eredményt. Biztosan szorosabb meccseket játszunk, mint az elmúlt években és a felkészülés során megtanultuk, hogy míg az aranycsapatnak talán a németek vagy a románok ellen elég volt ’csak’ vízbe ugrani, nekünk viszont rájuk is ugyanúgy kell készülni, mint a szerbekre” – hangoztatta a Szeged Beton játékosa. A magyar válogatott csoportjában a világbajnok szerbekkel, az oroszokkal, a görögökkel, a németekkel és a macedónokkal találkozik. A csoportgyőztes egyből az elődöntőbe jut, míg a második helyezettnek középdöntőt kell játszani. „Négy mérkőzést kötelező megnyernünk, aztán majd meglátjuk, hogy mire leszünk képesek a szerbek ellen. Meg nem ijedünk az biztos, egyre jobban összeállt az utolsó tornán a védekezésünk. Apró finomítások után, szerintem ütőképes lesz a csapatunk. Nagyon várom már az Európa-bajnokságot, egyrészt azért, mert ez lesz életem első felnőtt világversenye, másrészt, mert szeretnék minél jobban megfelelni az elvárásoknak és úgy játszani, ahogy azt edzőim és én is elvárom” – nyilatkozta Török Béla.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.