Sport

Szegediek a Maty-éri evezős-világbajnokságon + HANG, FOTÓK

Szegediek a Maty-éri evezős-világbajnokságon + HANG, FOTÓK

2010. augusztus 11., szerda
Szegediek a Maty-éri evezős-világbajnokságon + HANG, FOTÓK
A hétvégén rendezik a szegedi Maty-éren a 11. Egyetemi Evezős-világbajnokságot. A viadalon egy szegedi egység is indul, még pedig férfi kormányos nélküli négyesben. Még két nap és megkezdődik Szegeden, a Maty-éren a 11. Egyetemi Evezős-világbajnokság. Huszonegy évnek kellett eltelnie, hogy ez a szenzációs és világszínvonalú pálya evezős vb-t rendezhessen – mondta Oth Zsuzsanna, a magyar evezős szövetség főtitkára. „A világbajnokságon tizenhárom számot rendeznek, és ami örömteli, majdnem mindegyikben tudtunk kiállítani egységet. Összesen tizenegy magyar hajó vesz részt a világbajnokságon” – hallottuk a főtitkártól. Péntektől-vasárnapig szegedi egységért is szoríthatnak a hazai szurkolók, mert a férfi kormányos nélküli négyesben városunk fiataljai – Fehér Szabolcs, Pozsár Bence, Radics Bence, Tari János – vívták ki az indulás jogát. Edzőjük, Dani Zsolt úgy fogalmazott az esélyekről, hogy bármi elképzelhető, egyelőre még nem ismerik a csapatok névsorát, így nem tudják milyen erős lesz a mezőny. „Az biztos, hogy a nagy evezős nemzetek mind képviseltetik magukat, tehát afelől semmi kétség, hogy jó színvonalú versenyek lesznek. A fiúk felkészültek, egyre jobb időket eveznek” – jegyezte meg Dani Zsolt. A szegedi versenyzők ma délelőtt két edzés között evezőiket festették nemzeti színűre. Egyébként Dani Zsolt két korábbi versenyzője Haller Ákos és Pető Tibor 2001-ben világbajnok lett a lengyelországi Poznanban. „A jelen állás szerint huszonkilenc ország 465 versenyzője és edzője regisztrált, pontos adatok a csütörtöki technikai értekezlet után lesznek. Az biztos, hogy az európaiakon kívül Amerika, Ausztrália és Ázsia evezősei is rajthoz állnak” – tudtuk meg Hédi Csabától, a Magyar Egyetemi Sport Szövetség főtitkárától. Hozzátette: a jó versenyzéshez minden adott, remek a pálya, az idő, és a feltételek. A világbajnokság kísérő programja lesz az augusztus 14-én rajtoló Tisza Marathon, amely a szegedi Móra parkból indul és Szeged nevezetességeit érintik a kerékpárosok. Ezzel egy időben, szintén a múzeum elöl indulnak azok a túrázók, akik két keréken szeretnének eljutni a 11 kilométerre lévő maty-éri pályára szombaton.
Hallgassa meg Dani Zsolt edzővel készült hanganyagunkat!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.