Írjon nekünk

Közélet

Szegedi LMP – a média mostohái

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/dobocsaba.jpg

Megjelent:

Az LMP szegedi szervezete szerint nem elég, hogy a választási törvénymódosítás miatt a kisebb pártoknak komoly feladatot jelent az ajánlószelvények összegyűjtése, bizonyos médiumok is háttérbe szorítják őket, nehezen jut el potenciális szimpatizánsaikhoz, hogy miként újítaná meg a párt az önkormányzatot. Ezekről beszélgettünk Szentistványi Istvánnal, a párt helyi listavezetőjével és Málovics Györggyel, az LMP polgármesterjelöltjével.

„Versenyhátrányban érezzük magunkat. Parlamenti pártként néhány nappal ezelőtt szinte még lehetetlennek tűnt, hogy megszerezzük a megfelelő kopogtatócédula-mennyiséget. Először a törvénymódosítás – ami fele időre csökkentette a kopogtatócédula-gyűjtést az önkormányzati választásokra – hozott minket nehéz helyzetbe, mint minden kisebb pártot, civil szervezetet. A nyár végi időpont is nagyon szerencsétlen. Ahol kiterjedt apparátussal dolgoznak, ott sokkal könnyebb az ajánlószelvények összegyűjtése, mint ott, ahol szimpatizánsok segítenek főként. Azok a pártok is könnyebb helyzetbe vannak, akik ismerik a szimpatizánsaikat, vannak bizonyos adatbázisaik, mi pedig a „hideg kopogtatás” módszerével mehettünk csak, vaktában, hiszen mi nem kértük regisztrációra egy szavazónkat sem” – mondta el a SZEGEDma.hu-nak Málovics György. Hozzátette, egy komoly lehetőségük maradt, hogy eljuttassák az emberekhez üzeneteiket, az pedig a nyilvánosság, a média. Itt tudnák elmondani azokat az elképzeléseket, ahogyan az LMP vezetné a várost, körzetet.

„Arra gondoltunk, hogy parlamenti pártként lehetőségünk lesz ezeket az üzeneteket eljuttatni a helyi médián keresztül, de tévedtünk” – vette át a szót Szentistványi. „Van néhány kivétel, mint az önök portálja is, de a lakosság szélesebb rétegéhez a helyi napilapon vagy a városi televízión keresztül is szerettünk volna üzeneteket eljuttatni, és azt kellett tapasztalnunk, hogy amikor kimennek a sajtótájékoztatóról az anyagok, akkor jobb esetben kijön az újságíró és egy szerény, nyúlfarknyi anyagot ad, valahol az 5. oldalon, fénykép nélkül, vagy pedig el sem jönnek. Ez sajnos rendszeresen előfordul. Azért is furcsa mindez, mert mi a várost érintő fontos dolgokról szeretnénk beszélni, úgy, hogy képviselőink az Országházban ülnek. Külön érdekessége a dolognak, hogy az a viccpárt, amely nem is állított egyéni jelöltet, és nincs komoly elképzelése Szegeddel kapcsolatban, olyan terjedelemben szerepelt már nem egyszer, amit mi sosem kapunk meg a négy parlamenti párt egyikeként, úgy, hogy Szegeden 10 százalék feletti eredményt értünk el áprilisban.”

Legyen átlátható és kritizálható az önkormányzat

A politikusok szerint fontos lenne az embereknek tudniuk, hogy milyen problémákat látnak a jelenlegi önkormányzat működésében, mint például azt a gyakorlatot, hogy néhány kivételtől eltekintve a legtöbb párt képviselője szavazógépként működik, legtöbbször a bizottsági üléseken bontják ki az előterjesztéseket. „Erről is tartottunk sajtótájékoztatót, hogy ezt mi másként képzeljük el, közérthetővé tesszük az előterjesztéseket és széles körben elérhetővé, bevonjuk ezek kialakításba az érintett civil szervezeteket is. Másrészről a mi képviselőink megmondják majd, hogyan szavaznak, és indokolni is fogják. Erre a sajtótájékoztatóra el sem jött a helyi napilap” – emelte ki Málovics.

„Azt a kritikát sem mutatták be az embereknek, amit mi a Napfényfürdő építése kapcsán képviseltünk” – folytatta. „Részletes tanulmányt készítettünk, hogy milyen területeket érinthet károsan a beruházás, egy komplett összehasonlító elemzést tettünk le arról, milyen volt a szegediek korábbi hozzáférése a fürdőhöz, s milyen lett most. Ezt teljesen elhallgatták. Jellemzően a rólunk megjelent cikkekből kivész a mondanivaló, a kritikai él, ami a mindenkori hatalomgyakorlók felé fogalmazódik meg. Mi pedig azt szeretnénk elérni, hogy lehessen kritizálni a város gazdálkodását, lássák az emberek, mit kezdenek a pénzükkel a torony alatt. A városi cégek esetében is fontos a kontroll; mi legutóbb a távhőszolgáltató és a környezetgazdálkodás zöldterület-hasznosítása kapcsán fogalmaztunk meg kételyeinket. Úgy érezzük, hogy ezek is tabutémák. Sokkal jobban át kell tudni tekinteniük a lakosoknak e cégek gazdálkodását, hiszen az ő pénztárcájukra megy ki a játék. Ha az LMP-nek bármi köze lesz a helyi politikához, hangsúlyosan fogjuk képviselni az átláthatóság kérdését” – szögezte le a párt polgármesterjelöltje.

Oligarchacégek irányítják Szegedet?

A város gazdálkodásának fellendítésére is vannak elképzelései az LMP-nek. „Nem úgy működik egy fejlesztési politika, hogy a város eldönti, kijelöli az irányvonalat, és abban az irányban keres fejlesztési lehetőségeket, megkeresve hozzá a helyi cégeket, befektetőket, kisvállalkozókat, hanem a helyi oligarchacégek szűk csoportjából bejelentkeznek egy-egy üzleti ötlettel, hogy nekik milyen szegedi területre lenne szükségük ehhez, milyen ingatlan kell stb., és megbízást adnak az önkormányzatnak, ő pedig végrehajtja” – ismertette a folyamatot Málovics. „Mi ezen a logikán szeretnénk változtatni, fordítani. Azt szeretnénk, ha olyan beruházások történnének, amelyek egy társadalmi egyeztetésen esnek át, és az emberek hosszú távú érdekeit szolgálják. Kétségkívül lehet EU-s pénzekből díszburkolatot lerakni az egész belvárosban, felesleges villamosvonalat lefektetni, de nem ez a követendő irány. Inkább az emberek hosszú távú igénye, ami most főleg a munkahelyteremtés. Szegeden van egy masszív tartós munkanélküli réteg. Ezeknek a foglalkoztatása a beruházásoknál legyen fő szempont. Azon is változtatni kell, hogy e beruházásokat ne olyan cégek végezzék, akik néhány év alatt elvisznek mindent, majd nem fizetnek és csődöt jelentenek. A helyi gazdaságfejlesztéssel kapcsolatban mi nem feltétlen ágazati gazdaságpolitikában gondolkodunk, hanem egy olyan miliőt kell teremteni Szegeden, amely lehetővé teszik a vállalkozásoknak, hogy egy innovatív környezetben dolgozzanak. De ez addig nem működik, míg néhány nagy cég érdekei határozzák meg, hol épüljön inkubátorház, nem működik, ha például a Mars teret úgy alakítjuk át, hogy a helyi gazdaság fellendítése helyett épp ellentétesen hat. És úgy sem, hogy gyakorlatilag egy nagycégnek privatizálunk fürdőt – mert azt a szerződésből tudjuk, hogy öt év múlva az önkormányzat áruba bocsájtja a részét” – így a politikus.

Az LMP reggeltől estig standol

Szentistványi elmondta, hogy több mint 9 ezren szavaztak az LMP-re Szegeden áprilisban, így széles a szimpatizánsok tábora. „Nem tudunk mindenhova kimenni az ajánlószelvényekért, megteszünk mindent, de akihez mégsem jutnánk el, az irodánkba, a Kossuth Lajos sugárút 55. szám alatt is leadhatják, de a legegyszerűbb az utcai standjainknál. Már munkába menet is le lehet adni a kopogtatócédulákat, 7-től fél 9-ig kitelepüléseinken a Dugonics téren, Csillag téren, a Kárász utca és a Széchenyi tér sarkán, ahol egész nap kinn vagyunk, és lesznek alkalmi standjaink is például a Diófánál vagy a Mars téren. Eddig 6-7 körzetben van meg a megfelelő ajánlásmennyiség, 11-ben kellene begyűjteni ahhoz, hogy listánk legyen. De az utolsó napokban, sok munkával hatványozódhat a kopogtatószelvényeink száma” – fogalmazták meg reményeiket a politikusok.

Hírzóna

Adventi adománygyűjtést indít a makói Angyalsóhaj Alapítvány

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/dobocsaba.jpg

Megjelent:

Szerző:

Elsősorban hátrányos helyzetű, egészségkárosult gyermekeket nevelő családokat segítene az egyesület.

Tovább olvasom

Közélet

Magukat szerelőknek kiadó szélhámosok garázdálkodnak Szegeden

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/dobocsaba.jpg

Megjelent:

Szerző:

Szerelést színlelve próbálnak meg bejutni lakásokba.

Tovább olvasom

Közélet

Orbán: Bevándorlásellenesek vagyunk, magyart csak magyarral lehet pótolni

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/dobocsaba.jpg

Megjelent:

Szerző:

A kormányfő szerint egy fogyatkozó népességű ország nem tudja megoldani a népességfogyást saját erőfeszítés nélkül.

Tovább olvasom

Aktuál