Kultúra

Radnóti-szobrot avattak Szegeden

Radnóti-szobrot avattak Szegeden

2010. augusztus 31., kedd
Radnóti-szobrot avattak Szegeden

Felavatták Radnóti Miklós egész alakos bronz szobrát - Gyurcsek Ferenc martfűi művész alkotását - kedden Szegeden, a költő nevét viselő gimnázium előtti téren.

A ötnegyedes méretű mű a maga nemében páratlan, az első olyan hazai köztéri alkotás, amely a fiatal költőt -

Radnóti Miklós

huszonegy esztendős volt, amikor beiratkozott a szegedi egyetemre - későbbi feleségével,

Fannival

együtt ábrázolja. A szobor felállítását - a költő születésének tavalyi centenáriumához kapcsolódva - a középiskola kezdeményezte. Radnóti Miklós nevét Szegeden utca, intézmény őrzi, emléktáblái láthatók egykori lakóhelyein és egy szerény domborműves tábla a Dóm téri Nemzeti Emlékcsarnokban. Szeged irodalmi nagyjainak:

Juhász Gyulának, Tömörkény Istvánnak, József Attilának

és

Móra Ferencnek

egész alakos szobrai már régóta díszítik a város közterületeit. E kőbe faragott és ércbe öntött irodalmi társaságból mostanáig azonban hiányzott Radnóti Miklós, aki egyetemi hallgatóként egykor a Tisza-parti városban ért lázadóan eredeti költővé. Az önkormányzat országos tervpályázatot írt ki a szobor elkészítésére. A zsűri a beérkezett pályaművek közül választotta ki a Munkácsy-díjas

Gyurcsek Ferenc

tervét. A 220 centiméter magas szobrot, amely a fejét kedvese vállára hajtva ábrázolja Fannit, korabeli fényképek segítségével mintázta meg a művész.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.