Sport

Partvonal: a megyei labdarúgás Sahin-Tóth Dezső szemével

Partvonal: a megyei labdarúgás Sahin-Tóth Dezső szemével

2010. augusztus 18., szerda
Partvonal: a megyei labdarúgás Sahin-Tóth Dezső szemével

Újra útnak indult a labda Csongrád megye pályáin, visszatért Partvonal rovatunk is. Ezúttal az új bajnokságokról, a nyári változásokról beszélgettünk Sahin-Tóth Dezsővel, a CSLSZ szakmai alelnökével.

Mozgalmas nyár volt ez a Csongrád megyei labdarúgásban mind sportvezetői, mind médiaoldalról – állapítjuk meg közösen.

Szélesedtek az alapok, nőtt a csapatok száma

„Szerencsére sikerült megvalósítanunk azt, amit elterveztünk, azaz jelentősen nőtt a csapatok száma, többen indulnak a megyei III. osztályban, mint tavaly. Ezt rendkívül fontos, hiszen szélesedtek az alapok. Komoly hagyományokkal bíró együttesek éledtek újjá, és új gárdák is alakultak – elég, ha csak Deszket említem, ahol minden feltétel adott akár a megye I.-re is, illetve a Baktó-Petőfitelepre utalok. Apátfalván viszont sajnos gondok akadtak, nem teljes az egyetértés a helyi szereplők között, de ott is folytatni kell tovább a munkát, nem szabad, hogy megszűnjön a labdarúgás. Rendkívül nagy öröm számomra, hogy a Földeák vállalta a megyei II. osztályú indulást, hiszen ott hosszú idő óta rengeteget dolgoznak a fociért, az utánpótlással is foglalkoznak. Boldog vagyok, hogy a megye II. bajnokai, az UTC és az Üllés is eggyel feljebb léptek. Az újszegediek olyan állománnyal és háttérrel rendelkeznek, mely predesztinálta őket a megye I.-re, az üllési vezetők előtt pedig tényleg le a kalappal, hiszen rengetegen távoztak a nyáron a csapatból, de ők nem adták fel, s készen állnak a megmérettetésre” – kezdte a szakember. A Vásárhely és az Algyő igencsak masszív lesz ebben a szezonban – beszélt tovább a megyei II. osztályról. A HFC II. és az Algyő is kapaszkodik felfelé, adott a háttér, tehát komolyan kell számolni velük. A bajnokság lebonyolítási rendje megváltozott, amit szakmai előrelépésként értékel

Sahin-Tóth Dezső

.

Új rendszer szerint a megyei II. osztály

„Az első két kört követően alsó- és felsőházban folytatják a csapatok, ahol újabb két kört játszanak. Az amatőr fociban az a legfontosabb, hogy minél több legyen a mérkőzés, ez most adott lesz. Emellett hozzá kell tennem, hogy a korábbi, háromkörös rendszer nem is lehetett teljesen igazságos. A versenyszabályok erősen kötik egyébként a kezünket, 18 csapat fölött nem lehet kiírni egycsoportos bajnokságot, ezért maradt 19 gárdával kétcsoportos az 'alapszakasz'. Biztos vagyok benne, hogy kiváló pontvadászat vár ránk, melyet a nézők is nagyon élvezni fognak. Ezt igazolja, hogy már akadtak is meglepetések, váratlan eredmények a hétvégén. Ebben az osztályban már utánpótlás-együtteseket is ki kell állítaniuk a kluboknak, ami a kis településeken nem egyszerű feladat, de az érintett sportvezetők nagy odaadással megoldották, úgyhogy ezért mindenképpen elismerés illeti őket” – folytatta az alelnök. Rátérve a megyei I. osztályra, Sahin-Tóth Dezső úgy fogalmazott: kiegyensúlyozott, színvonalas küzdelmet vár. A címvédő Csongrád már az első fordulóban letette névjegyét, a Mórahalom céljai az erősítések tükrében aligha lehetnek kérdésesek, a Kistelek is megtartani igyekszik pozícióját, és az Ásotthalom is markánsnak ígérkezik – akár egyesével felsorolhatnánk minden résztvevőt: biztosra vehető, hogy izgalmakból nem lesz hiány jövő júniusig. „Gőzerővel szervezzük a korosztályos bajnokságokat is. Megindul az U12-es pontvadászat keresztpályán, tornarendszerben, reményeim szerint 15-20 csapattal. Jelenleg is zajlanak még az egyeztetések, mint ahogy az U16-os bajnokságot illetően is. Célunk, hogy emeljük a színvonalat, s ígérhetem: továbbra is kiemelt figyelmet fordítunk az utánpótlásra” – mondta.

Közelebb kerültek egymáshoz a családtagok

Végezetül a játékvezetők kerültek szóba. Sahin-Tóth Dezső kiemelte: a CSLSZ elnöksége – bárki állítja az ellenkezőjét – nem „játékvezető-fóbiás”, csupán arra törekszik és azért dolgozik, hogy a labdarúgás szereplői ugyanazt a célt lássák maguk előtt; jelesül: mindenki számára maga a futball legyen a legfontosabb. „Tavasszal és nyáron is rengeteget foglalkoztunk a bírók és az ellenőrök kérdésével, igyekeztünk demokratikusan eljárni. Mind a játékvezetői, mind az ellenőri keret kicsit felfrissült az utóbbi időben, új vezetőjük is van

Serfőző Zsolt

személyében. Úgy gondolom, ez a jelenlegi játékvezetői keret tökéletesen alkalmas a feladatra, és maximálisan együttműködő is. Érzésem szerint közelebb kerültek egymáshoz a foci Csongrád megyei családjának tagjai, ami minden szempontból biztató és reménykeltő” – összegzett.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.