Közélet

Mars tér – még mindig EU-s támogatás nélkül? + HANG

Mars tér – még mindig EU-s támogatás nélkül? + HANG

2010. augusztus 2., hétfő
Mars tér – még mindig EU-s támogatás nélkül? + HANG

Nincs aláírt támogatási szerződése Szegednek az uniós pénzek elosztásáért felelős szervezettel a belváros rekonstrukciójával kapcsolatos beruházásokra, így többek között a Mars tér felújítására sem – mondta el hétfői sajtótájékoztatóján Beck Zoltán, a Zöld Baloldal önkormányzati képviselője, korábbi városi tanácsnok és Németh János, a Mars téri kereskedők egyesületének képviseletében.

Először a Mars tér rekonstrukciójának történetét ismertette

Németh János

, kitérve arra is, hogy a terület rendezésével kapcsolatban eleinte normális mederben folytak a tárgyalások, minden érintett – kereskedők, önkormányzat, tervezők – részvételével, mígnem 2005-ben érkezett egy jegyzői határozat, hogy a pavilonok engedély nélkül épültek és tűzveszélyesek. „Többen kifogásolták az eljárást és perek sokasága kezdődött, számos kereset ügyében a mai napig nincs ítélet ennek ellenére a perek tárgyát, a fősori pavilonokat 2009 decemberében elbontották, s már csak néhány hét és elkészül az új piac: hitelből” – mondta Németh János.

Nincs még uniós pénz

A szegedi városközpont funkcióbővítő fejlesztésének részeként már befejeződött a Kölcsey utca és a Reök-palota előtti tér átépítése, jelenleg is folyik a Gutenberg utca köztereinek rehabilitációja és a Mars téri piac korszerűsítése. Ez utóbbi részeként korszerű vásárcsarnok, új "asztalos piac", pihenő park, 13 ezer négyzetméteres, fásított parkoló épül, s megújul a Mázsaház is. A beruházás teljes költsége mintegy 3 milliárd forint, amelyhez a város közel 2 milliárd forintnyi uniós forrást venne igénybe.

„A

Legfelsőbb Bíróság határozata nyomán

a város köteles volt kiadni az egyébként nyilvános piaci szerződéseket, melyekből sok minden kiderült, többek közt az is, hogy a mai napig nincs aláírt támogatási szerződés, így az önkormányzat nem tud a beruházással kapcsolatban hozzájutni az uniós forrásokhoz, tehát egyelőre hitelből fejlesztenek, s nem tudni biztosan megérkezik-e egyáltalán valaha az EU-s pénz” – folytatta a problémás helyzet elemzését

Beck Zoltán

, aki elmondta, hogy 2004-ben

Szentgyörgyi Pál

alpolgármesterrel együtt komplett fejlesztési tervet dolgoztak ki a piac rekonstrukciójára – beleértve a két kiscsarnok és a nagycsarnok felépítését –, akkor hozzávetőlegesen 1,2 milliárdba került volna a beruházás. Ma a piac teljes rekonstrukciója meghaladja a 2 milliárd forintot. A szerződésekből az is kiderül, hogy a Szegedi Vásár és Piac Kft. tagi kölcsönökkel együtt 1 milliárdnyi hitelt vett fel eddig és 700 milliós törzstőke-emelés is volt a cégnél. Beck kiemelte, hogy a belváros rekonstrukcióját végző Szeged Pólus Kft. szerződései közt is több érdekes adatra bukkantak. Magasnak tűnnek a 168 milliós tervezési és a 353 milliós menedzselési díjak, de a politikus szerint igen nagylelkű egyezség az is, hogy ez utóbbi összeget a város akkor is kifizeti saját cégének, ha az uniós pályázat sikertelen lenne.

Így megy ez…

Nagy Sándor

alpolgármester portálunknak elmondta, hogy ez egy általános helyzet, nemcsak Szeged, hanem más nagyvárosok is úgy fejlesztenek, hogy a beruházás megindításával párhuzamosan dolgozzák ki, finomítják a támogatási szerződéseket, hiszen a cél az, hogy – főként az építőipar tekintetében – minél hamarabb elinduljanak ezek a munkahelyteremtő beruházások. A város minden kért anyagot csatolt már a közreműködő szervezetnek (DARFÜ), így a labda már a hivatalnál pattog. Egyébként több tucat szerződés áll a szervezetnél, a kormányváltás és a személyi, szervezeti átalakítások miatt lehetnek csúszások, de ez is egy általános helyzet. Az alpolgármester hozzátette, hogy a támogatási szerződés körül kialakult helyzetről a közgyűlést is értesítette.

Hallgassa meg a Rádió 88 Beck Zoltán önkormányzati képviselőjével készített hanganyagát!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.