Laurinyecz Sándor: Csapat nélkül nincs eredmény + HANG

Cikkünk frissítése óta eltelt 10 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Laurinyecz Sándor a magyar vitorlázórepülő válogatott versenyzője, aki Gulyás György és Tamás Ferenc mellett a 15 méteres géposztályban vesz részt a vb-n. Békéscsabán egy nagy hagyományokkal rendelkező repülősklubban versenyez és oktat, immár 35 éve. Pilóta-pályafutásáról, eredményeiről és a vitorlázórepülés nehézségeiről beszélgettünk.

– Miért éppen vitorlázórepüléssel kezdett el foglalkozni?

– Hatéves koromban, mikor nagyszüleimhez mentünk, az út a repülőtér mellett vezetett, és én csodálkozva néztem, ahogy a FO-2-es motorosok húzták fel a vitorlázógépeket. Később, 1974 őszén a szakközépiskolába jöttek a repülős klubból katonai repülőket szervezni. Én azonnal jelentkeztem, de sajnos az orvosi alkalmasságim nem sikerült. Így maradtam a sportrepülésnél, amit azóta sem bántam meg.

– A sors így igazságosnak tűnik, mert amit elvett, mint katonai repülő, azt visszaadta, mint sportrepülő. És az eredmény sem maradt el…

– Először dobogós 1982-ben voltam a magyar nemzeti bajnokságon, a legjobb eredményem pedig a békéscsabai Európa-bajnokságon elért hatodik helyem 2002-ben, 18 méteres géposztályban, illetve a 2006-os Privina Kupán első lettem. Világbajnokságokon eddig a középmezőnyben sikerült végeznem. Háromszor voltam Magyar Kupa-győztes és az Alföld Kupát is sikerült már kétszer megnyernem.

– Itthon több repülőtérről is repült már versenyeket, így Békéscsabáról, Szegedről és Dunaújvárosból. Mégis, melyik repteret szereti a legjobban?

– Békéscsabaiként az ottani repteret kellene a legjobban szeressem, már ami a repülést illeti, de mégis Szegedet kedvelem. Amikor én otthon vagyok, akkor nyugodtan nem tudok repülni, mert rengeteg a dolgunk, repülést kell vezetni, oktatni kell, ha vendégek vannak, akkor velük kell foglalkozni. Itt meg én vagyok a vendég, így csak a repülésre kell koncentrálnom.

– A vb-n a válogatott gépével repül, ezzel teljesítette a szegedi Flatland Kupát is. Hogy van megelégedve a repülővel?

– Elég sok problémám akadt, műszerekkel, akkumulátorral, a főfutó leengedett. Most épp a farokfutót készülök szétszerelni, mert kikopott a perselye. De a bogártisztítót már sikerült rendbe raknunk, jó lenne egy másik PDA, és egy új logger is kellene már.

– A nagyobb problémák úgy tűnik a rajtra megoldódnak. Milyen eredményre számít?

– A lehetőségeim és a tapasztalatom alapján szeretnék ismét a középmezőnyben végezni. A 15 méteresben több mint ötven gép indul, és a három géposztályban összesen 15 korábbi világbajnok fog részt venni. Nekünk Tamás Ferivel a magyar címvédőt, Gulyás Gyurit kell segítenünk. Csapatban kell repüljünk, ehhez viszont elengedhetetlen a földi segítség.

– Mivel lehet egy pilótát segíteni a földről, amikor akár több száz kilométerre van a reptértől?

– Folyamatos meteorológiai adatokkal, taktikai utasításokkal tudnak nekünk segíteni. Egyelőre az időjárási adatokat az internetről kapjuk, a műholdfelvételekből értékelik a zivatarok, felhőösszeállások helyét, amit a földi csapat küld fel nekünk. Csapat nélkül, jó földi csapat nélkül nincs jó repülés sem. Szükség van még fizikai segítőre is, aki a gépösszerakásban, a szárnyak ápolásában mellettem lesz, és az esetleges terepreszállásoknál értem jön.

– Anyagilag milyen terhet jelent a vitorlázórepülő sport?

– A szövetség a nevezési díjat fizette be a vb-re, a többit nekünk kell előteremteni. Nem olcsó, még így sem, hogy a válogatott gépével repülök, úri mulatság a vitorlázórepülés. A vb alatti élet, a segítők fizetése eléggé megterheli a pénztárcánkat, de több szponzorral eredményesen tárgyaltam már, akik látnak fantáziát ebben a sportban is.


Hallgassa meg Laurinyecz Sándor vitorlázórepülővel készített hanganyagunkat!

Default thumbnail
Előző sztori

Egyórás várakozás Röszkénél mindkét oldalon

Default thumbnail
Következő sztori

Labdarúgás: kikapott Makón a KITE-Szeged

Legutóbbi hasonló cikkek