Sport

Labdarúgás: a Spartacust fogadja vasárnap a Volán

Labdarúgás: a Spartacust fogadja vasárnap a Volán

2010. augusztus 27., péntek
Labdarúgás: a Spartacust fogadja vasárnap a Volán
Egyik mumusát fogadja kissé szokatlan időpontban, vasárnap 17 órakor a Tisza Volán SC Szeged NB III-as csapata. A kék-feketék az NB III Alföld csoport 3. fordulójában végre hazai pályán is két vállra fektetnék a Szolnoki Spartacust.

Online

Szombaton 17 órától élőben közvetítjük majd a Csanádpalota – UTC megyei I. osztályú találkozót. Vasárnap 17 órakor is lesz online, párhuzamosan kísérhetik majd figyelemmel a Szolnoki MÁV FC II. – KITE-Szeged és a Tisza Volán SC Szeged – Szolnoki Spartacus meccset.
Az utóbbi két szezonban négy alkalommal játszott egymással bajnoki találkozót a Tisza Volán SC Szeged és a Szolnoki Spartacus, s ezek közül háromszor is 1-0-ra nyertek a szolnokiak – ebből kétszer igen szerencsés körülmények között a Felső Tisza parton –, míg a mieink nevéhez csupán egy idegenbeli 2-1-es siker fűződik. Mikor, ha nem most? – gondolhatják a Volán játékosai és szurkolói, hiszen a szabadkígyósi kisiklást csak úgy feledtethetik Beretkáék, ha három ponttal gazdagodnak a vasárnapi derbin. „Vitathatatlan, hogy az NB III Alföld csoport egyik élcsapata látogat hozzánk vasárnap, hiszen a Szolnoki Spartacus az utóbbi két szezonban ezüstérmes helyen végzett. Kétszer is fájó vereséget szenvedtünk tőlük idehaza, jó lenne visszavágni nekik. Rutinos, remek együttesről van szó sok kipróbált labdarúgóval és néhány fiatallal. A fő erejük éppen a tapasztalat és az összeszokottság, de abban bízom, hogy ezúttal végre a fiatalos lendület többet ér majd, mint a rutin. Természetesen tiszta fejjel, megfontoltan, fegyelmezetten kell futballoznunk, nem engedhetjük meg magunknak, hogy olyan korán gólt kapjunk, mint tavasszal” – kezdte a hazaiak vezetőedzője. Buchholcz Gábor azt mondta: túlléptek a múlt heti szabadkígyósi vereségen, már csak a „Szparira” összepontosítanak. „Úgy érzem, a játékosok megtettek mindent, az akarattal és a küzdéssel nem volt probléma, nem is marasztalom el őket. A lendületnek és a hajtásnak ugyanakkor gólokkal is kell párosulniuk, s mindenképpen be kell gyűjtenünk a három pontot, hogy tapadjunk az élmezőnyre. Terveim szerint a Szabadkígyós elleni kezdőt küldöm most is a pályára, hiszen az a tizenegy remekül játszott, a cseréket követően törtünk meg. Fontos, hogy jobban érkezzünk a kapu elé, mint eddig, a helyzeteket pedig kíméletlenül értékesítsük. Tudjuk, hogy az ellenfél egyik meghatározó támadója, Sárkány Attila eltiltás miatt nem szerepelhet, de ettől függetlenül sem hisszük, hogy gyengülne a Szolnok. Nem lesz egyszerű dolgunk, de bizonyítanunk kell szurkolóinknak. A Spartacus utolsó öt NB III-as meccséből csak egyet veszített, a múlt hetit, tehát fel kell kötnünk a gatyát! Elnézve az eddigi eredményeket, rendkívül kiélezett küzdelem várható az Alföld csoportban, mi sem szakadhatunk le” – nyilatkozta Buchholcz Gábor. A szegedieknél nincs sérült, beteg vagy eltiltott, csupán Vastag Szabolcs fog hiányozni munkahelyi elfoglaltság miatt. A Norvégiából hazatért Szabó Attila és Barna Dávid papírjai pedig még nem készültek el, így rájuk sem lehet egyelőre számítani. A Volán tervezett kezdőcsapata: Dongó – Mészáros, Boldizsár, Vida, Grünvald – Mórocz, Vágó – Búzási, Beretka, Végh – Kazi.

Így játszott a Szolnoki Spartacus az elmúlt hétvégén:

A Winner Sport labdarúgó NB III Alföld csoport 2. fordulójában:Szolnoki MÁV FC II. – Szolnoki Spartacus 3-1 (2-1). Szolnok, Véső utca, 400 néző, vezette: Kőrösi. Spartacus: Szabó M. – Szabó D., Boda, Rónyai (Nagy Z., 76.), Lécz – Szabó T., Horváth Cs. (Horváth K., 55.) – Hadad (Varga K., 68.), Szoboszlai, Mile T. – Ruskó. Játékos-edző: Horváth Csaba. A vendégek gólszerzője: Szoboszlai (11-esből).

A két csapat tavaszi mérkőzésén:

A labdarúgó NB III Alföld csoport 19. fordulójában:Tisza Volán SC Szeged – Szolnoki Spartacus 0-1 (0-1). Szeged, 100 néző, vezette: Rácz Béla. Tisza Volán SC Szeged: Czirják – Mészáros, Boldizsár (Beretka 77′), Pénzváltó, Grünwald – Mórocz, Vastag Sz. (Hadár 67′), Huszárik – Pálfi (Vastag R. 67′), Kazi, Végh. Vezetőedző: Buchholcz Gábor. Szolnoki Spartacus: Kolláth – Lécz, Szecsei E., Bálint, Boda, Sárkány (Benedek 76′), Szoboszlai (Hychem 90′), Horváth, Ruskó (Felföldi 86′), Szecsei P., Mile. Gólszerző: Sárkány (5′). Kiállítva: Mile (28′).

A hétvége műsora:

A Winner Sport NB III Alföld csoport 3. fordulójának programja: augusztus 28. (szombat) 17.00: Hódmezővásárhelyi FC – Újbuda, Tököl VSK – Jász Sport FC Jászberény, Csepel FC – Szabadkígyósi SC. Augusztus 29. (vasárnap) 17.00: Tisza Volán SC Szeged – Szolnoki Spartacus, FC Dabas – Jánoshidai SE, Kecskeméti TE II. – Szarvasi FC, Szolnoki MÁV FC II. – KITE-Szeged. A megyei I. osztály 3. fordulójának programja: augusztus 28. (szombat) 17.00: Csanádpalota – UTC, Csongrád – Kiskundorozsma, Kiszombor – Kistelek, SZVSE-Gyálarét – Röszke. Augusztus 29. (vasárnap) 17.00: Nagymágocs – Mindszent, Sándorfalva – Ásotthalom, Balástya – Tápé, Üllés – Mórahalom. A megyei II. osztály Homokháti csoport 3. fordulójának programja: augusztus 28. (szombat) 11.00: USC Tanárképző – Csanytelek. 17.00: Baks – Szatymaz, FK 1899 Szeged – Bordány. Augusztus 29. (vasárnap) 17.00: Zákányszék – Zsombó. A megyei II. osztály Tisza-Maros csoport 3. fordulójának programja: augusztus 28. (szombat) 15.00: HFC II. – Újszentiván. 17.00: Szentesi Kinizsi – Székkutas, Fábiánsebestyén – Makó II., Földeák – Szőreg. Augusztus 29. (vasárnap) 17.00: Szegvár – Algyő. A megyei III. osztály 3. fordulójának programja: augusztus 28. (szombat) 17.00: Röszke II. – IKV Alsóváros, Makó III. – Sándorfalva II., Kübekháza – Csongrád II., Mártély – Tiszasziget, Algyő II. – Pusztamérges, Csengele – Domaszék. Augusztus 29. (vasárnap) 15.00: HFC III. – Deszk. 17.00: Öttömös – Forráskút, Komlósi Trans Baktó – Ruzsa.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.