Bulvár

Körözöttek elfogása, lopás, közokirat-hamisítás

Körözöttek elfogása, lopás, közokirat-hamisítás

2010. augusztus 10., kedd
Körözöttek elfogása, lopás, közokirat-hamisítás

Eseménydús napot zártak hétfőn a Csongrád megyei rendőrök és határrendészek: számos körözött személy elfogása, valamint lopás és közokirat-hamisítás vegyesen szerepel a bűncselekmények tegnapi palettáján - tudtuk meg Pál János alezredes, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője tájékoztatásából.

Körözött személyek "napja"

Öt Körözött személyt fogtak a rendőrök Röszkén és Szegeden a hétfői napon. A szegedi határrendészek először egy szerb állampolgárt állítottak elő, aki a röszkei határátkelőhelyen jelentkezett belépésre. A szerb férfiről kiderült, hogy garázdaság, valamint lopás miatt körözi a Debreceni Városi Bíróság. Ezt követően Szeged belterületén a Szegedi Rendőrkapitányság munkatársai igazoltattak egy szegedi lakost, akivel szemben lopás bűntett miatt rendelt el körözést a Hódmezővásárhelyi Városi Bíróság. A számvitel rendjének megsértése bűncselekmény miatt körözte a Csongrád Megyei Bíróság azt a szegedi nőt, akit szintén a tegnapi napon fogtak el a szegedi rendőrök. Ezzel még nem ért véget a körözött személyek elfogása, ugyanis az esti órákban Szeged belvárosában egy igazoltatott férfiról, derült ki, hogy kényszerítés bűntett miatt adtak ki elfogató parancsot ellene. Az éjszakai órákban pedig egy ittas gépkocsivezetőt állítottak elő a járőrök, akit a Ceglédi Rendőrkapitányság körözött tartásdíj elmulasztása miatt. A szegedi férfivel szemben a büntetőeljárás mellett szabálysértési eljárás is indult.

Biciklit lopott, de nem jutott messzire

Kerékpártolvajt fogtak a mórahalmi rendőrök. Hétfő délben kapták a bejelentést, miszerint az egyik forráskúti tanya tarolójából 30 ezer forint értékű kerékpárt loptak el. A Mórahalmi Rendőrőrs járőrei nem tétlenkedtek, másfél órás nyomozást követően elfogták a kerékpártolvajt, aki szintén forráskúti lakos volt. Vele szemben lopás bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.

Közokirat-hamisítás Kiszombornál

Személycserés módszerrel próbált bejutni hazánkba, majd tovább utazni Franciaországba egy ghánai állampolgár. Tegnap délután jelentkezett belépésre a kiszombori határátkelőhelyen egy román forgalmi rendszámú jármű utasaként, amikor az útlevélkezelőnek feltűnt a különbség a személyazonosítás során. Alaposabb vizsgálat során megállapították a határrendészek, hogy a francia személyi igazolványban lévő személy fényképe nem azonos az ellenőrzésen megjelent személlyel. A ghánai férfi elmondta, hogy a más nevére szóló személyi igazolványhoz egyik Franciaországban élő ismerősén keresztül jutott hozzá, és a jobb megélhetés reményében szeretett volna kijutni Franciaországba. Ügyében büntetőeljárás indult közokirat-hamisítás megalapozott gyanúja miatt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.