/

Epertorta – sütés nélkül

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Nyáron különösen jól esik, ha nem kell a háziasszonyoknak a sütőt begyújtani ahhoz, hogy valami finomság kerülhessen az asztalra. Heti receptjeink sorába most egy ilyen sütés nélküli desszertet választottunk a mindmegette.hu-ról.







Hozzávalók:

* 35 dkg eper
* 6 evőkanál cukor
* 1,5 csomag vaníliás pudingpor
* fél citrom
* 1 kész gyümölcstortaalap

Elkészítés:

1. Az epret megmossuk, kicsumázzuk, és felvágjuk kisebb-nagyobb darabokra. Lábosba tesszük, és 5 evőkanál cukorral, valamint 3 dl vízzel felforraljuk, majd még hagyjuk pár percig főni, hogy picit szétessenek az eprek.
2. A pudingport egy bögrében csomómentesre keverjük 1 dl vízzel és 1 evőkanál cukorral.
3. A forrásban lévő epres sziruphoz öntjük, majd kis lángon, folyamatosan kevergetve hagyjuk besűrűsödni. Fél citrom levét belefacsarjuk (lehet picit kevesebb is, ízlés szerint).
4. A krémet hagyjuk 5 percig állni, hogy egy picit szilárduljon, majd a tortalapra szedjük, és hagyjuk kihűlni.

Előző sztori

Labdarúgás: hármat rúgott, mégis kikapott az Üllés + FOTÓK

Következő sztori

Labdarúgás: a hétvége összes megyei eredménye