Bulvár

Az áramszolgáltatótól hozott pénzt a tolvaj

Az áramszolgáltatótól hozott pénzt a tolvaj

2010. augusztus 25., szerda
Az áramszolgáltatótól hozott pénzt a tolvaj

Az áramszolgáltató munkatársának kiadva magát jutott be magánlakásokba és lopott meg két idős asszonyt egy nő Makón. A rendőrök tegnap fogták el - tájékoztatta portálunkat Szenti Szabolcs rendőrségi szóvivő.

A 34 éves nő először augusztus 11-én csöngetett be egy házba Makón, ahol azt mondta a 81 éves asszonynak, hogy az áramszolgáltatótól jött és négyezer forintot hozott neki. A néni nagyon megörült a nem várt pénznek, ezért az sem lett gyanús számára, hogy a nő rögtön közölte, hogy csak húszezrese van és a néni adjon neki vissza 16 ezer forintot. Az idős asszony beengedte az elkövetőt a lakásába. Míg a néni a pénzét előkereste, az elkövető elterelte a figyelmét, majd magához vette a sértett 185 ezer forintját és sietősen távozott. A 34 éves gyanúsított a sikeren felbuzdulva augusztus 12-én egy másik idős asszonyhoz is becsengetett, akitől hasonló módszerrel 160 ezer forintot lopott el. A Makói Rendőrkapitányság nyomozói az adatgyűjtések eredményeként tegnap megállapították a feltételezett elkövető személyazonosságát és előállították a rendőrkapitányságra. Kihallgatása során az egyébként szegedi lakos nő részletes beismerő vallomást tett. Lopás miatt indult ellene büntetőeljárás - közölte a szóvivő.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.