Közélet

Augusztus 20.: Összetartozás és erős nemzet + VIDEÓ, FOTÓK

Augusztus 20.: Összetartozás és erős nemzet + VIDEÓ, FOTÓK

2010. augusztus 20., péntek
Augusztus 20.: Összetartozás és erős nemzet + VIDEÓ, FOTÓK
E gondolatokról beszéltek a szónokok a Csongrád Megyei Önkormányzat által szervezett Szent István-napi ünnepi rendezvényen Ópusztaszeren. A megyei Alkotói Díjak átadása mellett ez alkalommal nyitották meg az Emlékpark most elkészült új állandó kiállításait is. Augusztus 20-án ismét szép számú érdeklődő látogatott el az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkba, ahol színes és változatos program fogadott kicsiket és nagyokat egész napon át. Lovasverseny, harcművészeti és nomád lovasbemutató, kézműves kirakodóvásár és játszóház mellett a vendégek végigsétálhattak a Csongrád megyei civil szervezetek sátraival szegélyezett civil utcán is vagy megtekinthették az idén felújított Feszty-körképet is. A nap folyamán a Máltai Szeretetszolgálat képviselői az Emlékpark bejáratánál gyűjtöttek adományokat. Az Összefogás Napján befolyó felajánlásokból elsősorban építőanyagot és a mindennapi élethez nélkülözhetetlen háztartási gépeket juttatnak az árvíz sújtotta települések lakóinak.

A Csongrád Megyei Önkormányzat Alkotói Díja idei kitüntetettjei:

Biernacki Karol, a Csongrád Megyei Levéltár igazgatója, a helyi és az országos Lengyel Kisebbségi Önkormányzat munkatársa, aki évek óta tevékenyen elősegíti Łódź és Csongrád régiók egymáshoz való közeledését. Csúri Ferencné Maczelka Anna, nyugdíjas pedagógus, aki 1956 és 1992 között volt tanító Maroslelén, egész életét a községben élők oktatásának, nevelésének szentelte. Domokos István, endokrinológus szakorvos, a Magyar Orvosi Kamara Csongrád megyei tagozatának elnöke. Jelentős tevékenységet fejt ki az egészségügyi ellátórendszer szakmai érdekképviseletében. Dömötör Mihály, fotóművész 1980 óta a múzeum fotósa. 30 éves munkássága alatt a megyei múzeumi szervezet, valamint a magyar és nemzetközi múzeumi szakma számára számos nagy értékű fotót készített. Kligl Sándor, a Hazáért Érdemkereszttel kitüntetett szobrászművész. Közel húsz önálló kiállításon van túl és közel ötven köztéri alkotása áll Magyarország nagyobb településein és Európa számos országában. Ternai László, író, újságíró, Nívódíjas költő. A szegvári származású író-költő több évtizede Csongrádon él és alkot. Művei a múltat, a családi örökséget, a természet és az ember kapcsolatát, szerepét dolgozzák fel.

Egy tőről fakadó összetartozás

A Csongrád Megyei Önkormányzat hagyományos Szent István-napi ünnepi rendezvényét Vincze László, a térség országgyűlési képviselője nyitotta meg, aki köszöntőjében a Szent István által felépített erős és büszke országot hasonlította össze a mai, utóbbi években teljesen tönkretett állammal. Vincze kiemelte: bízik benne, hogy idén tavasszal lezártuk a gyenge Magyarország korszakát és újra egy olyan országot építünk, ahol jó lesz magyarnak lenni. A megyei önkormányzat Alkotói Díjait Magyar Anna közgyűlési elnök adta át (a díjazottak rövid bemutatása keretben olvasható), majd Duray Miklós tartott emlékező beszédet. A felvidéki magyar politikus az egyértelmű iránymutatások fontosságára hívta fel a figyelmet, melyek nélkül az állam akár szét is hullhat. A szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának korábbi alelnöke szerint ismernünk kell múltunkat, hogy megérhessük a nemzetünk történetében a honfoglalással kezdődött sikeres 600 évet és az azt követő öt évszázad kudarcait egyaránt. Duray szerint Árpád korában a magyar törzsszövetség erejét az adta, hogy a benne lévő családokban igen erős összetartozás-érzés élt. „Hiába élünk 90 éve szétszakítottságban, ez csak az ország, a terület elválasztását jelenti. Az egy tőről fakadó, összetartozó nemzet elválasztását soha nem fogadhatjuk el.” Az ünnepség zárásaként a makói Péterfi György pékmester által sütött új kenyeret Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspök szentelte meg és Makra József, Ópusztaszer polgármestere szegte meg.

„tudjanak hazajönni Ópusztaszerre”

Az augusztus 20-ai ünnepi program részeként került sor az Emlékparkhoz kapcsolódó turisztikai projekt átadására is, melynek keretében több új kiállítás nyílt a Feszty-körképnek is otthont adó rotundában. Magyar Anna közgyűlési elnök köszöntője után Lerner Lóránt, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség integrációs alelnöke avatóbeszédében az erős nemzeti gyökerek fontosságáról és a Dél-Alföld turisztikai vonzerejéről szólt. Tokovics Tamás igazgató szerint a fejlesztésekkel az Emlékpark nemzeti igényre válaszolt, ezekkel a korszerűsítésekkel válik újra magyar zarándokhellyé és kapoccsá a nemzet tagjai között: „A megújuló, de eredeti szellemiségét megőrző Emlékpark segít abban, hogy a magyarok ne csak akarjanak, de mindig haza is jöjjenek Ópusztaszerre.” Az új kiállítások egyike a honfoglaló magyarokról szóló fikciókat veti össze a valósággal, míg a másik Szer monostorát és a települést mutatja be. Láthatunk egy antropológiai tárlatot őseink arcairól és egy ritka régészeti felfedezést az első, hitelesen feltárt kun vezéri sírról. A vendégek szórakoztatásáról a Makói Ifjúsági Fúvószenekar térzenéje, Csikó Szabolcs virtuóz néptánca, a Hunkun Dance produkciója, a makói Maros Táncegyüttes műsora, Mahó Andrea énekes operett- és musical-előadása, valamint egy hazafias dalokból álló népdalcsokor gondoskodott. Az egész napos programot a Balkán Fanatik koncertje zárta.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.