Közélet

A civil fórum elhatárolódásra szólít fel az álcivilektől

A civil fórum elhatárolódásra szólít fel az álcivilektől

2010. augusztus 12., csütörtök
A civil fórum elhatárolódásra szólít fel az álcivilektől

Az Összefogás Szegedért Egyesület, Botka László és a szegedi MSZP vezetője, Kozma József választási megállapodást kötöttek, hogy a két hónapja létező civil szervezet az önkormányzati választáson a párt polgármesterét támogatja. A hír kapcsán a Szegedi Civil Fórum egy levelet juttatott el szerkesztőségünkbe, melyben erős kétségeit fejtegeti az egyesület pártatlanságával és civil voltával szemben.

Összefogás Szegedért, kikkel és meddig?

„Meghökkentő, de nem váratlan bejelentés történt a mai napon, az MSZP és az Összefogás Szegedért Egyesület közösen indul a szegedi önkormányzati választásokon. A Szegedi Civil Fórum a bejelentés valódi hátterét kívánja bemutatni. Az Összefogás Szegedért név nem új keletű, a bukott MSZP-SZDSZ koalíció fedte magát már korábban is ezzel a választási névvel. 2002. július 12-én

Botka László

polgármester-jelölt támogatására

Kozma József

az MSZP,

Nagy Sándor

az SZDSZ,

Pászti Ágnes

a Centrum Párt és

Beck Zoltán

az MSZDP nevében írt alá együttműködési megállapodást, a „toleranciára, a demokratikus jogok érvényesítése és nyílt őszinte párbeszédre” való törekvés jegyében. 2002 óta mindannyian elég leckét kaptunk abból, hogy az MSZP hogyan képzeli a nagybetűs Összefogást. 2002 óta az akkori nyilatkozat aláírói is leckét kaptak abból, hogy Botka László hogyan képzeli az összefogást. A szegedi közgyűlési televíziós közvetítésekből is megtapasztalhatóan nyílt és toleráns Botka polgármester leselejtezte a politikailag súlytalanná vált Pászti Ágnest, és teljesen kiszorította a szegedi mutyikoalíció üzelmeit átlátó Beck Zoltánt, azaz az aláírók felét politikailag kiszorították és kinyírták – persze az összefogás jegyében. Miért és meddig is volt szükség rájuk? Az újabb műmesei aktust a mostani önkormányzati választási kampány hozta el. A tudósítások alapján tanúja lehetünk annak, hogy

Pálmai Antal

szocialista országgyűlési képviselőjelölt (2006. MSZP Csongrád megyei lista 12. hely, 2010. MSZP Csongrád megyei lista 17. hely) „civilként” összefog városi pártelnökével, Kozma Józseffel, és megyei pártelnökével Botka Lászlóval. Az, hogy az MSZP-n belüli helyi belharcok elcsitulnak és a szocialisták a kampányfinisben összefognak egymással, az az MSZP belügye. Az, hogy Szegedért, azaz 2002-ben kinyilvánítottan az önkormányzati hatalom megszerzéséért, azóta a konc megtartásáért küzdenek, nyilvánvaló, egyúttal politikailag természetes is. Az összefogási szándék tényleges komolyságáról egykori kilapátolt szövetségeseik tudnának a legtöbbet beszélni. Ami szokatlan és új, hogy egy közelmúltbéli meghatározó kormánypárt önmagát is annyira lejáratottnak véli, hogy országgyűlési képviselőjelöltje által vezetett álcivil formációt szervez, majd a frissiben gründolt gyülekezetet sebtiben politikai jelölőszervezetté teszi. Ennyire inukba szállt a bátorságuk, vagy már ennyire lecsökkent a szavazótáboruk? Ezzel az MSZP ismét be kívánja csapni a szegedieket, amikor önmagát kínálja civilként is. A Szegedi Civil Fórum nem kíván és nem fog indulni az önkormányzati választáson. Az elmúlt évek folyamatos és keserű tapasztalatai alapján arra szólítjuk fel az MSZP helyi politikusait, hogy nyolc év megosztó politizálása, a civil kezdeményezések és kritikus érvelések gátlástalan és pökhendi lesöprése után ne hazudozzanak a tőlük zsigerileg távol álló összefogásról. Egyúttal felszólítjuk a frissen alakult Összefogás Szegedért azon tagjait – ha vannak ilyenek –, akik nem az MSZP kampányérdekei miatt léptek be az egyesületbe, határolódjanak el a civil összefogás eszmeiségét lejárató szocialista kalandorpolitizálástól” - írja levelében a Szegedi Civil Fórum.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.