Bulvár

Újra nősült a Vadaspark bambuszmakija

Újra nősült a Vadaspark bambuszmakija

2010. július 1., csütörtök
Újra nősült a Vadaspark bambuszmakija
A Vadaspark madagaszkári bemutatója felépítése óta bővelkedik a zoológiai ritkaságokban. Magyarországon csak itt találkozhatunk a makik rémével, a fosszával vagy a szóban forgó félmajmok két fajával, a vöröshasú makival és az Alaotra-tavi bambuszmakival. Az utóbbi faj hímje két éve egyedül maradt, miután párja elpusztult. A Vadaspark a nőstény elpusztulása után felvette a kapcsolatot a fajmegmentési program angliai koordinátorával. Az előzetes vizsgálatokat követően végül sikerült az Európában is rendkívül ritka makik között egy alkalmas nőstényt találni. Június elején érkezett repülőgéppel egy angliai állatkertből Szegedre Eshe, akinek nevét Emesére magyarosították. A karanténidőszak és a kötelező állategészségügyi vizsgálatok után ismertették össze jövendőbelijével. A fiatal, három éves nőstény éppen olyan időszakában van, amely amúgy is felkelti a hímek érdeklődését, így a találkozás igen barátságosnak bizonyult. Persze, a Vadaspark munkatársai bíznak abban, hogy az összemelegedésnek meg is lesz a gyümölcse. Az Alaotra-tavi bambuszmaki faji hovatartozása ma is vita tárgya, régebben a szürke bambuszmaki egy alfajának tartották, ma már külön fajnak tekintik. Madagaszkár legnagyobb tavának mentén él, egyre kevesebb számban, amely a kutatások szerint az elmúlt tíz évben felére csökkent, így sajnos rendkívül veszélyeztetett állatfajjá vált. Jelenleg mintegy 2500-5000 egyede él vadon a kedves kinézetű félmajomnak. A különlegességük a táplálkozásukban rejlik: a kemény, rendkívül rostos, magas ciántartalmú bambuszt a többi főemlős nem tudja elfogyasztani (takarmánya egy részét a Vadasparkban növő bambuszból biztosítják). A makikat hosszú, tűhegyes szemfogaik segíti a kemény növényi részek aprításában. A szegedi makipárt – és remélhetőleg hamarosan a szaporulatot is – már a látogatók is láthatják a Vadaspark madagaszkári bemutatójában.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.