Közélet

Szoftverekkel ügyeskedik az SZKT? (Frissítve)

Szoftverekkel ügyeskedik az SZKT? (Frissítve)

2010. július 21., szerda
Szoftverekkel ügyeskedik az SZKT? (Frissítve)
Pereskedik a Szegedi Közlekedési Társaság (SZKT) és az önkormányzati cég parkolási üzletágának ügyviteli szoftverét fejlesztő szintén szegedi cég, a Mininform Kft. A város parkolási üzletága átalakulás előtt állhat, az SZKT ugyanis új parkolási szoftver beszerzését határozta el. Az okleveles rendszerszervező Orosz Sándor szerint az SZKT által is használt szoftverük megfelelő, csupán a rendszer karbantartását kellene elvégezni. Saját hazájában senki sem lehet próféta – tartja a mondás, s ez úgy tűnik igaz a szegedi Mininform Kft-re is. Magyarország számos városában használják szoftvereiket megelégedéssel, ám a napfény városának közlekedési társaságával épp perben állnak. Orosz Sándor (alsó képünkön) ügyvezető lapunknak elmondta, hogy tavaly elkezdődött az egyezkedés az SZKT-val, hogy aktualizálják a cég által immár 2001 óta használt parkolási programot, végül azonban a bíróságon kötöttek ki. Orosz azt állítja, hogy az SZKT nyolc licenszet ellopott, vagyis ellenszolgáltatás nélkül használja. „A szerződésünk alapján négy licenszet vett meg az SZKT és tizenkettőt használtak, amikor felmértük a helyzetet” – mondta el lapunknak az okleveles rendszerszervező. Orosz Sándor hangsúlyozta, tudni kell, hogy ha egy szoftvergyártó cég elad, akkor bizonyos jogokat ő gyakorolhat, például a rendszer karbantartását. Csinálhatja más is, de csak ha a gyártó átadja ennek a jogát. Ezt az SZKT nem igényelte, saját munkatársukat bízták meg azzal, hogy a programot módosítsa, ami Orosz szerint jogszabályellenes. Az elmúlt tíz évben számtalan jogszabály változott például az adatvédelmi törvény is, melyhez igazítani kellett volna a Mininform Kft. SZKT által használt szoftverét. Csőke Ágnes, az SZKT gazdasági igazgatója lapunknak kifejtette, az, hogy milyen szoftvert használ egy cég, belső és komplex kérdés, és az előírásoknak való megfelelés is az ő felelősségük. A közlekedési társaság ügyvezetője, Dózsa Gábor egy Orosz Sándornak írt levelében az elmúlt évek jogszabályváltozásai miatt egy új parkolási szoftver beszerzésének szükségességét hangsúlyozta. Ehhez közbeszerzési eljárást kell lefolytatnia az SZKT-nak, amiben nem preferálhatnak szegedi céget. Az új szoftver beszerzésének tervét Csőke Ágnes is megerősítette lapunknak. Orosz Sándor lapunknak hangsúlyozta, hogy ő mindig megegyezésre törekedett Szegeddel. Az új szoftver beszerzésének tervét sem érti a közlekedési társaság részéről, hiszen auditált, minden jogszabálynak megfelelő az általa kínált termék. Emiatt lenne egyszerűbb a meglévő programot aktualizálni. Országszerte több mint húsz városban használják a cég termékeit, Hódmezővásárhelyen például négyet is, és Orosz elmondása szerint a város befektetése megtérült.

A nyilvánosság miatt bekeményít az SZKT

Miután foglalkozni kezdtünk a témával, a szoftverfejlesztő cég ügyvezetője arról értesített minket, hogy a közlekedési társaság ügyvédje azt közölte a Mininform Kft. jogi képviselőjével, hogy mivel a két cég közötti peres ügyről mindent „kitálalt” a SZEGEDma.hu-nak - akinek állítása szerint semmi köze e konfliktushoz -, az SZKT nem akar szóba állni a továbbiakban a céggel, és a megegyezésre sem lát sok esélyt.

Az SZKT reagál

Dózsa Gábor, az SZKT ügyvezető igazgatója cikkünkre reagálva levelében azt közölte, „a Mininform Kft. ügyvezetője a Szegedi Közlekedési Kft.-t nyílt jogsértés elkövetésére szólította fel azáltal, hogy a közbeszerzési eljárás mellőzésével, a közbeszerzési jogszabályok megsértésével hívta fel a Szegedi Közlekedési Kft.-t a Mininform Kft. szoftverének aktualizálására.”

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.