Közélet

Négy szfinx őrzi a rektorit

Négy szfinx őrzi a rektorit

2010. július 6., kedd
Négy szfinx őrzi a rektorit
A szegedi egyetem Dugonics téri főépülete felújítási munkálatainak keretén belül a kivitelező Ferroép Zrt. újra elkészítette azt a négy szfinxszobrot, ami egy 1870-es évekből származó képleltári anyagon volt látható - ahogy erről korábban beszámoltunk. Mostanra áll mind a négy szfinx a rektori épület tetején. A Dugonics tér 13. szám alatti épület, az egykori Főreáltanoda mellvédjének sarkain egy-egy szfinx állt egy 1876-ból származó Letzter-fotósorozat tanúsága szerint. Tolnay József, a Magyar Kulturális Örökség Alapítvány elnöke, a Móra Ferenc Múzeum munkatársa portálunknak korábban mutatott egy 1899-es képet a Fekete Ház gyűjteményéből (második képünkön), amely szintén megerősíti ezt a tényt: szintén ott láthatók a szfinxek, sőt Justitia, az igazság istennőjének horganyból készült szobra is, hiszen - miután 1883-tól 1894-ig a Somogyi-könyvtárnak adott otthont - 1894-ben ítélőtábla lett a Dugonics téri épületből. A Justitia-szobrot a második világháború után távolították el. Portálunk korábban megkereste Tóth Attila szakírót is, aki elmondta, nem tudnak a szobor további sorsáról. 1921-től a Dugonics tér 13. az egyetem központi épülete. Egy 1926-ból származó, Tonelli által közölt fényképen már nem szerepelnek a szfinxek, és nincs is tudomásunk róla, mi lett a sorsuk, ezért kellett az egyetem központi épületének felújítását végző Ferroép Zrt.-nek újra elkészíttetnie az eredeti, 1872-es épületen álló szobrokat, mivel az ő tudomásuk szerint is eltűnt a négy szobor - tájékoztatta korábban portálunkat Tóth Zoltán termelési igazgató.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.