Sport

Labdarúgás: 15 csapat az NB III Alföld csoportban

Labdarúgás: 15 csapat az NB III Alföld csoportban

2010. július 28., szerda
Labdarúgás: 15 csapat az NB III Alföld csoportban

A Magyar Labdarúgó-szövetség Amatőr Bizottsága keddi ülésén elkészítette a Winner Sport NB III 2010-2011-es szezonjának csoportbeosztását. A versenybizottság hétfőn 95 sportszervezet nevezését fogadta el, így öt 16 csapatos csoport mellett az Alföld csoportba 15 együttes kapott besorolást, közöttük három Csongrád megyei alakulat is.

Jelentősen átalakult az Alföld csoport mezőnye a korábbiakhoz képest, s első ránézésre úgy tűnik, a tavaly negyedikként záró Tisza Volán SC Szeged lehetőségei is komolyabbak, mint az előző szezonokban. Az előző évi bajnokságból maradt az Alföld csoportban a Szolnoki Spartacus (2.), a Tisza Volán SC Szeged (4.), a Kecskeméti TE II. (5.), a Hódmezővásárhely (7.), a Dabas (11.) és a Gyula (12.). A Duna csoportból érkezett ide az Újbuda (4.), a Tököl (5.) és a Csepel (7.), a Mátra csoportból a Jászberény (8.). Itt szerepel majd a Békés megyei I. osztály bajnoka, a Szabadkígyós és ezüstérmese, a Szarvas, a Csongrád megyei I. osztály másodikja, a Kistelek, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei I. osztály aranyérmese, a Jánoshida, valamint az NB I-es Szolnoki MÁV FC második számú alakulata. A létszámból következően minden fordulóban lesz egy szabadnapos csapat.

Az Alföld csoport indulói:

Csepel FC (NB III Duna csoport 7. helyezett), Dabas FC (NB III Alföld csoport 11. helyezett), Gyula TFC (NB III Alföld csoport 12. helyezett), Hódmezővásárhelyi FC (NB III Alföld csoport 7. helyezett), Jánoshida SE (Jász-Nagykun-Szolnok megye I. osztály 1. helyezett), Jász Sport FC Kft. Jászberény (NB III Mátra csoport 8. helyezett), Kecskeméti TE II. (NB III Alföld csoport 5. helyezett), Kisteleki TE (Csongrád megyei I. osztály 2. helyezett), Szabadkígyós SZSC (Békés megyei I. osztály 1. helyezett), Szarvas FC (Békés megyei I. osztály 2. helyezett), Szolnoki MÁV FC Kft II. (az NB I-es klub fiókcsapata), Szolnoki Spartacus (NB III Alföld csoport 2. helyezett), Tisza Volán SC Szeged (NB III Alföld csoport 4. helyezett), Tököl VSK (NB III Duna csoport 5. helyezett), Újbuda Labdarúgó Kft. (NB III Duna csoport 4. helyezett).

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.