Sport

Kajak-kenu ob: A vb is tét Szegeden

Kajak-kenu ob: A vb is tét Szegeden

2010. július 22., csütörtök
Kajak-kenu ob: A vb is tét Szegeden

Péntektől vasárnapig a Szeged melletti Maty-éri pályán rendezik a kajakosok és kenusok országos bajnokságát, amely egyben világbajnoki válogató is lesz. A viadalra több mint 800 versenyző nevezett.

"Két válogatóversenyünk van idén, az elsőt még az Európa-bajnokság előtt tartottuk, a mostani a második - mondta a szövetség honlapjának

Storcz Botond

szövetségi kapitány. - Azok, akik mindkét versenyt megnyerik egy adott számban, azonnal vb-csapattagnak érezhetik magukat. Ha más nyer most hétvégén, mint aki júniusban győzni tudott, akkor szétlövésben döntjük el, hogy ki utazhat a világbajnokságra. A szétlövéseket kedden tartjuk, szintén Szegeden. A női kajaknégyes összeállítása válogató nélkül az én feladatom lesz, míg a férfi kajakosok hasonló számában csütörtökön derül ki, hogy melyik egység az erősebb." A férfi négyesek versenyét tehát már egy nappal az ob hivatalos rajtja előtt lebonyolítják - kezdés 17 órakor, szintén Szegeden -, az Eb-ezüstérmes

Dombi Rudolf, Szalai Tamás, Kökény Roland, Hadvina Gergely

kvartett kihívója a

Petrovics Máté, Holpert Ervin, Gyökös Lajos, Bozsik Gábor

összeállítású hajó lesz. "Eredetileg én azt szerettem volna, hogy azok, akik magabiztosan megnyerték az Eb előtti válogatót, ráadásul Spanyolországban is meggyőzően mentek, automatikusan bekerüljenek a csapatba. Az edzők részéről azonban felmerült az igény, hogy minden számban legyen éles a második válogató, így maradt ez a megoldás" - tette hozzá Storcz. A világbajnokságra augusztus 19-22-én kerül sor a lengyelországi Poznanban.

Az ob, illetve válogatóverseny programja:

csütörtök:

férfi K-4 1000 m 17 ó

péntek:

1000 m-es elő- és középfutamok 9 ó 500 m-es elő- és középfutamok 15 ó

szombat:

1000 m-es döntők 9 ó 200 m-es elő- és középfutamok, illetve 5000 m-es előfutamok 15 ó

vasárnap:

500 m-es döntők 9 ó 200 m-es döntők 12 ó 5000 m-es döntők 15 ó

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.