Közélet

250-400 ezren kérhetnek magyar állampolgárságot

250-400 ezren kérhetnek magyar állampolgárságot

2010. július 30., péntek
250-400 ezren kérhetnek magyar állampolgárságot

Miután július 28-án a kormány elfogadta a kettős állampolgárság részletszabályait, az ezzel foglalkozó bizottság már a jövő héten megkezdheti a munkáját, módosulhat a státusztörvény is. A kettős állampolgársággal kapcsolatos költségekre az idén 830 millió forintot különít el a kormány – írja az mno.hu.

A státusztörvény annak érdekében módosulhat, hogy az állampolgársági szabályokat és a magyarigazolványra vonatkozó passzusokat összehangolják – mondta el

Wetzel Tamás

, a kettős állampolgársággal kapcsolatos feladatok végrehajtásáért felelős miniszteri biztos, aki hozzátette, hogy az a szándékuk, hogy a magyarigazolványhoz kapcsolódóan több kedvezményt megtartsanak. Ezért is kell a státusztörvényhez és annak végrehajtási rendeletéhez mindenképpen hozzányúlni. Attól tehát, hogy valaki az egyszerűsített honosítási eljárással magyar állampolgárságot szerez, nem esik el azoktól a kedvezményektől, amelyek a magyarigazolvánnyal járnak. A döntés-előkészítő dokumentum szerint az első évben 250-400 ezer közötti kérelmezőre számítanak. (2002-ben 593 ezren igényelték a magyarigazolványt.) Wetzel elmondta: a kormány határozatban rögzítette még, hogy idén 830 millió forintot biztosítanak az egyszerűsített honosítással kapcsolatos fejlesztésekre. Ebből infrastrukturális és informatikai fejlesztéseket terveznek megvalósítani, illetve mintegy kétszáz munkatárs felvételét tervezik, akikre az első időszakban felmerülő többletfeladatok ellátásához lesz szükség. Az mno.hu-n a miniszteri biztos kitért arra, hogy a kettős állampolgárság több szempontból sem igazán jó kifejezés, az egyszerűsített honosítási eljárás sokkal szerencsésebb. Tény, hogy ez a közkeletű megnevezése a jogintézménynek, de a kettős állampolgárságot a magyar jog eddig is ismerte. Az egyszerűsített honosítási eljárás egyértelműen mutatja, hogy egy jelenleg is kedvezményes eljárást egyszerűsített tovább az Országgyűlés, kiiktatva egyes adminisztratív akadályokat, amelyhez minden joga meg is volt a nemzetközi jog szerint. Az egyszerűsítésen túl a magyar jogalkotók nem foglalkoznak más országok állampolgárságával, minden emberre rábízzák, hogy identitásának megfelelően milyen állampolgár akar lenni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.