Egyetem

Géntechnológiával ismerkedtek a biológiatanárok

Géntechnológiával ismerkedtek a biológiatanárok

2010. július 11., vasárnap
Géntechnológiával ismerkedtek a biológiatanárok
Kétnapos ismeretterjesztő konferenciának adott otthont az MTA Szegedi Biológiai Központ július 7-8-án „GM növények szerepe a tudományban és az agráriumban” címmel. A konferencián elsősorban középiskolai biológiatanárok vettek részt, akik számára a növénytudományok ismert hazai művelői előadások sorozatával mutatták be a géntechnológia módszereit, kutatási és nemesítési felhasználását.

A program célja, hogy a középiskolai tanárok hitelesen, kellő információkkal felvértezve legyenek képesek tájékoztatni diákjaikat azokról az új technológiákról, amelyek mára mindennapjaink részévé váltak, ám az oktatásban egyelőre nem kapnak kellő szerepet. A konferencián résztvevő tanárok munkáját az is segíti, hogy a szervezők demonstrációs anyagokat is biztosítottak számukra: egyrészt elkészült egy filmanyag, amelyet a diákoknak is le tudnak vetíteni, illetve szakkönyveket is kaptak.

Dudits Dénes

, az MTA rendes tagja elmondta, hogy „az elhangzó előadások gyakorlatilag minden fontos területét érintik a géntechnológiának kezdve az alapvető módszerektől egészen a gazdasági, környezetvédelmi hatásokon át egészen a biztonsági és etikai vonatkozásokig. Az előadásokat olyan szakemberek prezentálták, akik egyrészt ismerik a világtendenciákat, ugyanakkor saját kutatási eredményeket is közöltek.” A professzor ugyanakkor fontosnak tartja, hogy az előadók közérthető, népszerűsítő formában igyekeznek információt átadni, habár a biológiatanárok rendelkeznek a megértéshez szükséges alapképzettséggel, ám ez a terület sokszor beleesik abba a hibába, hogy „túlságosan szakmaiak” az előadások. „Az is egy lényeges új eleme ennek az előadás-sorozatnak, hogy a géntechnológiát beállítja a klímaváltozás és a fenntartható fejlődés problematikájába. Nagyon sokféle nemzetközi analízis egyértelműen azt jelzi, hogy a mezőgazdaság által okozott környezeti károk géntechnológia alkalmazásával lényegesen csökkenthetők: úgy a széndioxid-kibocsátás, mint a vegyszerfelhasználás. A gazdasági hatásokról pedig azt az alapvető következtetést lehet levonni, hogy míg GM-terményeket importálunk – mint a takarmánykeverékekben használt szója –, addig a magyar gazdák nem termeszthetik ugyanezt a szóját, pedig ez javíthatna az állattenyésztés gazdaságosságán, mint azt elemezte Popp József, az Agrárgazdasági Kutatóintézet igazgatója. Magyarország agrárinnovációs sziget, hiszen a környező országokban folyik ennek a technológiának az elterjedése, éppen ezért versenyhátrányba kerülnek első fázisban a növénynemesítők, egy későbbi fázisban pedig a gazdák” – tájékoztatott az akadémikus. A konferenciáról további információ a

www.zoldgmo.hu

honlapon található. A konferenciára a TÁMOP- 4.2.3-08/1-2009-0009 projekt keretében került sor.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.