A tánc és a krónika – Dózsa a szabadtérin + VIDEÓ

Cikkünk frissítése óta eltelt 10 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Július 16-án debütált a Dózsa György „parasztvezér” életét feldolgozó tánckrónika a Dóm tér csillagtetős színpadán. A több száz táncos látványos produkcióját Zsuráfszky Zoltán rendező-koreográfus állította színpadra.

Kerek történetté formált táncos krónika, melynek zenei hátterét Szarka Tamás, a Ghymes együttes tagja biztosítja, akivel az Énekmondó szerepében találkozhat is a közönség.
Nem könnyű feladatra vállalkozott a Harangozó Gyula-díjas koreográfus, Zsuráfszky Zoltán, hiszen jóllehet már csaknem egy éve dolgoztak a táncjátékon, a végső Dóm téri produkció az előadás előtti néhány napban állt össze, ugyanis a XXIV. Szegedi Nemzetközi Néptáncfesztiválra érkezett hazai és külföldi együttesekkel szűk egy hét volt a közös munkára.
A produkció jelmezeit Vincze Zsuzsa, a díszletet Tóth Kázmér készítette – monumentális vaskorona, színpadi tüzek egészítik ki és teszik igazán látványossá azt a fantasztikus művészi teljesítményt, amit a darab táncegyüttesei nyújtanak, melynek során megtudjuk, hogy egy küzdelem a tánc nyelvén legalább annyira izgalmas, mint a suhogó kardok forgatása, egy („boszorkány”-)táncba és zenébe kódolt lelki vívódás lehet olyan élő, mint a valóság maga. A Dózsát páratlanul megformáló Novák Péter – aki nemrég a szabadtéri nyitómusicaljének, a My Fair Lady koreográfusaként dolgozott – páratlanul egyesíti magában a színész, az énekes és a hihetetlen állóképességű táncos erényeit. A Pálfy Piroskát, a szegedi főbíró lányát, Dózsa szerelmét alakító Fekete Zsuzsanna pedig méltó társa volt Nováknak.
A Honvéd Táncszínház, a Szeged Táncegyüttes, a Fővárosi Bartók Táncegyüttes, valamint a nyíregyházi Táncművészeti Iskola növendékei is fellépnek az előadáson. Külföldi táncosok is színesítik, mondhatni „hitelesítik” az egyes jeleneteket, Dózsa és Ali bég párbaja alatt török zenészek és táncosok jelennek meg, hasonlóképpen a reneszánsz színben az olasz zenéé és zászlódobálóké a színpad, a Rákos mezején játszódó jelenetben pedig szerb művészek szerepelnek.

Tekintse meg a Szegedi Szabadtéri Játékoknak a produkcióról készített videóját!

Default thumbnail
Előző sztori

Thealter, vagy amit (nem) akartok

Default thumbnail
Következő sztori

Félkatonák, puska nélkül

Legutóbbi hasonló cikkek