Bulvár

Vonat gázolt halálra egy nőt az este (Frissítve)

Vonat gázolt halálra egy nőt az este (Frissítve)

2010. június 5., szombat
Vonat gázolt halálra egy nőt az este (Frissítve)

Öngyilkossági szándékkal feküdt a vonat elé a sínekre egy nő pénteken este Szegeden, a Szabadkai úti vasúti átjáró közelében – tájékoztatott Tuczakov Szilvána, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

A Budapestről érkező Intercity vonat vezetője a síneken lévő személyt meglátva hiába fékezett, a gázolást nem tudta elkerülni, a nő a helyszínen életét vesztette. Kiderült: az elhunyt egy 68 éves szegedi asszony, aki korábban többször próbálkozott már azzal, hogy életének önkezével vessen véget. Pénteken délután is búcsúlevelet hátrahagyva ment el otthonról. A haláleset körülményeit a Szegedi Rendőrkapitányság közigazgatási eljárás keretében vizsgálja.

Határsértőket fogtak a buszmegállóban

Két határsértőre bukkantak a szegedi határrendészek tegnap reggel Röszkén a buszmegállóban. Igazoltatásuk során egyikük egy koszovói személyigazolványt tudott csak átadni, a másiknak viszont semmilyen okmánya nem volt, feltehetően a zöldhatáron keresztül léptek az ország területére a kora reggeli órákban. Velük szemben idegenrendészeti eljárás indult.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.