Underground – vakondtúrás E-mollban

Cikkünk frissítése óta eltelt 10 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Az underground zene mindannyiunk közösen értelmezhető élménye – egy klub vagy pincehelyiség izzadó anyaméhében. Főként a szegedi underground érára fókuszálva Pleskonics Andrással, az SZTE rock-gurujával társalogtam a SZTEage nevű egyetemistákkal tömött csehó Doorstól málló falai közt.

Piával körülbástyázva magát – érzékszerveit alkohollal kicsatolva ugrott neki a tenger méretű témának.
„A rock egy marha nagy dilemma – szóval underground… minden bandának van underground stádiuma. Ez lényegében – ha grammatikailag fogjuk meg a dolgot – az alulról felszökő, támadó zenét takarja. A ’60-as ’70-es évek zenész eszménye. Egy magatartásforma. Akkor aggatták rá ezt a kifejezést, mert itt is mindenki skatulyákban akar gondolkodni. A nincstelenek önmegvalósító zenéje, akik nem voltak hajlandók kiszolgálni a közízlést” – így Plesi.

Beatles a maga a showbiznisz

Mialatt egyre nagyobb társaságot rántott körénk teljes spontaneitással – én az ún. földalatti rock társadalmi hozadékát kezdtem el feszegetni. Precedensként felhozva a Beatles hamburgi korszakát – ami elemeiben rokonítható a tíz évvel későbbi utcára szült punk hullámmal – ami viszont a hippi szcéna tulajdonképpeni vadhajtása. Az underground ugyanis semmi más, mint az aktuális szociális viszonyok elleni zabolátlan fellépés – a fogyasztók makulátlan szájüregét szuvas fogként megmételyező művészet. Nem csak zenére lekorlátozva.
„A Beatles bőrkabátos korszaka színtiszta showbiznisz volt. Fél napokon keresztül ugráltatták őket a színpadon. Semmi deviancia nem szorult beléjük akkoriban. De tény, hogy az ő hatásukra nyert formát a liverpooli klubélet. A Cavern, ahol nyomták – na, az underground volt.”

Woodstock reménytelen elfajzása az Altamonti fesztivál – szabad szerelemből pornó – gyilkosságba szakadó amerikai álom.
„Oké, megtörtént – de csak a hippik ellenlábasai fújták fel a dolgot – baromi könnyű volt aztán erre hivatkozni. És kezdeni a sírásást.”
Szememből kiolvasva a kétkedést, hozzátette még, hogy ez a szubkultúra nem volt törvényszerűen halálra ítélve. Az elüzletiesedett rockipar fehérvérsejtje kebelezte be.
Kérdésemre, miszerint a rock őssejtjének számító fekete blues tekinthető-e kitaszítottnak muzikális értelemben (társadalom alsó szegmense) – vehemens fejbólogatás volt a reakció – „Egészen az afrikai törzsi rítusokig visszanyúlhatunk – a vad, bohém zene nyers kifejeződése.”

Szegeden a föld alatt…

A beszélgetés folyamát innentől igyekeztem egy lokális, szegedi mederbe terelni. Plesi tiltakozott, mondván ő régi veretű már ehhez – nincs annyira képben. Egy Dani nevű srác (helyi gitáros perpillanat banda nélkül) azonban képes volt rám kontrázni.
„Szegeden kevés banda van, amiben az ember megtalálnál a sajátját – a neki fekvő érzést. Ugyanakkor a lehetőségek termőföldje erősen száradó félben van – semmi segítség.” Elmélkedését továbbfűzve leszögezi, hogy nincs orientáció, ami irányába mehetnének a csapatok, de mindig létezik egy bizonyos mag, akik értékelni fognak. Szegeden az esélyek elég gyéren vannak kivilágítva az út szélén. Pécs a fővárosa a kortárs undergroundnak. Dacára, hogy pár helyi zenésztömörülés (Kiabátor, Atomtorta, The Fiction Stop) már más, távolabbi helyeken koncerteznek, illetve stúdióba is be-beszabadulnak. Viszont még mindig pusztán rajongóiknak (és önmaguknak) működnek. Közben Plesi is alkotta a maga esszenciális véleményét.

Mindörökké CPG

„Szeged? CPG. Ők abszolút. Etalonjai a mozgalomnak, mint a Sex Pistols vagy maga Woodstock, mint fogalom. Persze itthon minden egy jó tíz éves fáziskéséssel jelentkezett. Az Illéstől kezdve minden. Köszönhetjük ezt a 3T rendszerének ugye – egy beteg neurózisos államberendezkedés volt az, tiszta kultúrpesszimizmus. Magyarországon könnyű underground zenésznek lenni – foglazulásig gyakorolsz, klubokban lépsz fel, és nem hagyod magad idomítani a rockpiac által. Persze nem marad senki underground, ha elkapja a siker. És előbb-utóbb elkapja – megbontja a fullasztó atmoszférában gyülekező Senkiháziak (Kerouac regénye – szerk.) egységét. És onnantól kezdve a bandák meg a kiadók ráfekszenek a tömegtermelésre – mert az underground az, ami semmire sem hasonlít. Mint az első szerelem. Ja, pontosan.” – ezután az ő szavaival élve Doors-részegre ittuk magunkat és a teljes eufória parttalanságával áttörtünk a másik oldalra.

Berényi Csaba

Default thumbnail
Előző sztori

Pozsony: tüntetés a marihuána dekriminalizációjáért

Következő sztori

Korlátozná az új bevásárlóközpontok építését a szegedi alpolgármester

Legutóbbi hasonló cikkek