Közélet

Pozsony: tüntetés a marihuána dekriminalizációjáért

Pozsony: tüntetés a marihuána dekriminalizációjáért

2010. június 19., szombat
Pozsony: tüntetés a marihuána dekriminalizációjáért

A Zöld Csütörtök rendezvény keretében Pozsonyban több százan tüntettek az elnöki palota előtt a marihuána dekriminalizációjáért, azaz, hogy a könnyű drognak számító "mariska" élvezetét Szlovákiában tolerálják – számol be az eseményről a Felvidék Ma hírportál.

Voltak kísérletek a tüntetés megzavarására is ellentüntetők részéről, azonban a rendőrség nem engedte meg a két csoportosulás keveredését. Erőszakos jelenetre sem került sor. A rendezők nevében

Vladimír Horváth

felhívta a figyelmet arra, hogy a jelenleg érvényben levő jogszabályok szerint Szlovákiában akár 3 évi szabadságvesztést is kaphatnak azok, akiknél marihuánát találnak. A tüntetők elsősorban a parlamentbe jutott és kormányalakítási tárgyalásokat folytató SaS-tól várják, hogy enyhítsék a marihuánával kapcsolatos törvényeket, követendő példának tartják Hollandiát. Ez egy sarkalatos pontja lehet a koalíciós egyeztetéseknek is, elsősorban a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) képviselőivel szemben. A drogtörvényt éppen akkor szigorították, amikor még

Daniel Lipšic

jelenlegi KDH-alelnök igazságügy miniszter volt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.