Vélemény

Szlovákia is választott

Szlovákia is választott

2010. június 17., csütörtök
Szlovákia is választott

Két hónappal a magyarországi választások után Szlovákiában is a szavazóurnák elé járultak a választópolgárok. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a szlovák választások a magyarok szempontjából is kiemelt jelentőséggel bírtak, hiszen a kérdés arról is szólt, hogy vajon folytatódik-e az elmúlt években szomorú gyakorlattá vált magyarellenes politika - amit mind a felvidéki magyar lakossággal, mind pedig a magyar állammal szemben megtapasztalhattunk - vagy esetleg új irányt vesznek a magyar-szlovák kapcsolatok.

A választási eredmények végül - magyar szemszögből nézve - örömre és bánatra is okot adtak/adnak. Egyrészt örömre, hiszen új kormánya lesz Szlovákiának, melynek miniszterelnökét már nem Robert Ficónak fogják hívni. Az eddigi kormánykoalíció ugyanis megbukott: bár Fico pártja az Irány Szociáldemokrácia (Smer) toronymagasan nyerte a választásokat, nincs elég képviselője ahhoz, hogy többséget szerezzen a törvényhozásban és megfelelő koalíciós partnerekkel sem tud megállapodni. A szóba jöhető pártok közül ugyanis a magyargyűlölő Jan Slota vezette Szlovák Nemzeti Párt (SNS) alaposan meggyengült a 2006-os választások óta (az akkori 11,73% helyett idén csupán 5,07%-ot értek el), míg a Vladimir Meciar fémjelezte Néppárt - Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS) kiesett a parlamentből. Így az új kormány - négy! párt megállapodásának köszönhetően - az eddigi ellenzék vezetésével alakulhat meg, és a magyar-szlovák viszony szempontjából ez a tény mindenféleképpen bizakodásra adhat okot. Meggyőződésem ugyanis, hogy az új kormány békülékenyebb hangnemet fog megütni a magyarok felé, már csak azért is, mert a leendő koalícióban helyet kap a Bugár Béla vezette Most-Híd nevezetű párt is, amely magyar többségű szervezetként aligha engedheti meg magának, hogy nevét adja egy magyarellenes irányultságú kormányhoz. Bugárék nélkül pedig nincs többsége az új koalíciónak, szóval kénytelenek lesznek engedményeket tenni a Szlovákia lakosságának tíz százalékát kitevő magyarok felé. Ráadásul, a leendő szlovák kabinet többi tagjának - még ha példának okáért bírálták is a magyar Országgyűlés kettős állampolgárságról szóló törvényét - magyarokhoz való hozzáállása „alapból” nem emlegethető egy lapon a Fico-Slota tandem képviselte magatartással. Ezek alapján remélem, és egyben hiszem, hogy pozitív irányba mozdulnak el a magyar-szlovák kapcsolatok: valamelyest javul a szlovákiai magyar kisebbség helyzete, valamint Magyarország és Szlovákia kapcsolata is új fordulatot vehet, melynek nyertesei a felvidéki nemzettársaink lehetnek. A szlovák választások azonban bánatra is okot adnak: a Magyar Koalíció Pártja (MKP) 4,33 százalékos eredményével kiesett a pozsonyi törvényhozásból, és bár a Most-Híd révén megvalósulhat egyfajta magyar érdekképviselet, az MKP kétségtelenül hiányozni fog a parlamentből: hogy mást ne említsek, ellenzéki pártként, alternatívát jelentve, jobb munkára sarkalhatta volna Bugár Béláékat. Mindenesetre a Magyar Koalíció Pártjának szigorú önvizsgálatot kell tartania, hiszen ellenkező esetben végleg lekerülhet a szlovák politika térképéről. Az első lépést azonban már meg is tették: a Csáky Pál vezette elnökség lemondott… Összegzésképpen megállapítható - legalábbis az eseményeket Magyarországról nézve és a szlovák politikai viszonyokat nem tapasztalva -, hogy minden téren reménykedhetünk a magyar-szlovák kapcsolatok javulásában. Bízzunk benne, hogy így is fog történni. Egy biztos: Fico és Slota után csak jobb jöhet.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.