Vélemény

Szájkarate

Szájkarate

2010. június 21., hétfő
Szájkarate

Csakhogy ezzel az a baj, hogy a ravaszdi Ferenc úgy járt az MSZP-vel, mint a róka a csukával, és fordítva, így lett nekünk csuka fogta rókánk.

“Ha harc, hát legyen harc!”

- mondja harciasan

Gyurcsány Ferenc. “Fenyegetőznek a fiúk. Börtönbe akarnak küldeni. De akkor miért beszélnek róla, miért nem teszik? Vajon mi a szándékuk? Ijesztgetnek? Akkor rossz helyen kopogtatnak” - írja hétfő reggel publikált blogjában a valamikori kormányfő, egyben azt is megígéri, hogy amennyiben megvádolják, önként mond le mentelmi jogáról. Hétfő van, erre a kijelentésre majd felfigyel a sajtó, a megszólított fél meg (Orbán Viktor), épp most kezdte meg bulgáriai - egyhetes - családi üdülését, tehát nem tud Pinocchio kivont, hadonászó kardja elé állni. Pedig Fletó olyanokat mond (mint mindig), ami mellett nem lehet (szó nélkül) elmenni: szándékosan provokatív és sértő, de ezúttal nem intellektuális, hanem kocsmai szinten. “Üzenem a Fidesz elnökének... Én nem fogok kitérni előle. De legyen annyira férfi, hogy ne a táskahordóit küldje rám. Ne legyen gyáva. Mert az nem csak neki szégyen, hanem az országnak is. Az tudniillik, hogy gyáva miniszterelnöke van.” Szóval tetemrehívás van. Hiába no, a szocialistáknál nemsokára tisztújítás lesz, minden szinten. És nyilvánvaló, hogy GYF nem indul semmilyen tisztért, de nem is szeretne a feledés homályába veszni, hiszen neki elhivatottsága, igaza és küldetése van, vagy valami ilyesmi, ami olykor az elmebaj határát súrolja, mert ő hiába tudta és tudja, mi a jó Magyarországnak, az ország ezt eddig nem volt képes megérteni, de sebaj, majd most... Csakhogy ezzel az a baj, hogy a ravaszdi Ferenc úgy járt az MSZP-vel, mint a róka a csukával, és fordítva, így lett nekünk csuka fogta rókánk. Az egymásba gabalyodottságnak jó eséllyel akár mi lehetünk a nyertesei - mint a

mesebeli varga

, ki mindkettőt megfogta! Se kiköpni, sem lenyelni nem tudják ugyanis egymást a viaskodó felek. Ez is oka a Magyar Szocialista Párt tehetetlenségének, hogy bár súlyos vereséget szenvedtek el, képtelenek szembenézni a valós okokkal és hibáikkal. A volt miniszterelnök sem tud kikeveredni e csapdából. Ezért hív párbajra, támad és fenyeget... “Átvertek bennünket, nem kicsit, nagyon. A politikai kritikára most sem válaszolnak, helyette börtönnel fenyegetőznek” - átkozódik Fletó kirohanásában! Vagy lehet, hogy tud valamit? Ennyire biztos lehet benne, hogy a börtönnel fenyegetőzés csak üres duma, hogy simán megúszhatja? Egy hét múlva megtudjuk, talán egyenesen a megszólítottól, a szabadságáról visszatérő Orbán Viktortól, ki kit ijesztget itt!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.