Sport

Péntektől kajak-kenu Eb- és vb-válogató Szegeden

Péntektől kajak-kenu Eb- és vb-válogató Szegeden

2010. június 17., csütörtök
Péntektől kajak-kenu Eb- és vb-válogató Szegeden
Péntektől vasárnapig a szegedi Maty-éren rendezik meg az idei első Európa- és világbajnoki válogatóversenyt a kajakosoknál és kenusoknál. A mezőnynek lesz egy nagy hiányzója, az olimpiai bajnok kenus, Vajda Attila ugyanis sérüléséből lábadozva kihagyja a július eleji, spanyolországi kontinensviadalt, s a hétvégén csak 5000 méteren, edzés jelleggel teszi vízre a hajóját. A szegedi versenyző távollétében a májusi rangsorolón győztes, Világkupa-negyedik Sarudi Pál számít az 1000 m fő esélyesének, míg 500-on Mező Dávid, Korisánszky Péter és Volein Viktor között dőlhet el az elsőség. Ebben a két számban egyébként ott lesz a mezőnyben Sydney ötkarikás bajnoka, a 43 esztendős Pulai Imre is, akitől ugyanakkor nagy bravúr lenne az Eb-indulás jogának kiharcolása. A sprinterek között Kovács Gergely, Nagy Péter, Bozsik Attila és a betegségéből felépült Horváth Gábor vív majd várhatóan izgalmas küzdelmet egymással. A kenu párosok között olyan kevesen neveztek, hogy mindhárom távon csak döntőket rendeznek. A nőknél is ugyanez a helyzet: 1000, 500 és 200 m-en nem lesznek párosban előcsatározások, a finálékban azonban igazi világklasszisok mérik össze gyorsaságukat. A Kovács Katalin, Janics Natasa kétszeres olimpiai bajnok duó 200 és 500 m-en is vízre száll, igaz, a hosszabbik távon győzelmük esetén csak akkor indulhatnak majd az Eb-n, ha nem ők nyerik az egyest. Amennyiben K-1 500-on Janics vagy Kovács diadalmaskodik, a vesztes fél két számot is "bukik" az Európa-bajnokságon, mert duplázásra nem lesz lehetőség ezen a távon. A férfi kajakosoknál 1000 m egyesben öt, 500 m egyesben hat előfutamot is kell rendezni a válogató első napján. Kucsera Gábor, Kammerer Zoltán és Vereckei Ákos is három-három számban küzd meg az Európa-bajnoki részvételért. K-1 1000 m-en Kucsera a legfőbb favorit, ahogyan párosban Kammerer és Vereckei győzelmére lehet tippelni. A K-1 500 m még mindig Vereckei területe lehet, bár a szegedi Vk-n harmadik Szalai Tamás megszorongathatja a kétszeres olimpiai bajnokot, párosban pedig nagy meglepetés lenne, ha nem a Kammerer, Kucsera egység győzne. Érdekesség, hogy Vereckei a legrövidebb távon is rajthoz áll egyesben. "A nevezéseket látva nagyon színvonalas válogatóra számítok - idézte a hazai szövetség hírlevele Storcz Botond szövetségi kapitányt. - Nagyon jónak tartom, hogy ilyen népes lett a férfi kajakosok mezőnye, és örülök annak is, hogy többen az élversenyzőink közül 5000 méteren is rajthoz állnak majd. Másik pozitívum számomra, hogy a nőknél Szabó Gabriella kivételével, mindenki ott lesz majd az ötszáz egyes rajtjánál. Mivel 1000 és 500 méteren nem engedélyezett a duplázás, így érdekesen alakulhatnak a versenyek, főleg a nők esetében. Megeshet, hogy valamelyik sztárversenyzőnk - Kovács Katalin vagy Janics Natasa - csak a négyes hajóban tud majd helyet foglalni az 500 méteres távon. Az Európa-bajnokságra ezúttal is én jelölöm ki a csapathajókat, ám a férfi kajakosok mezőnyében a második világbajnoki válogatón már lesznek négyes küzdelmek. De csak azok a versenyzők ülhetnek majd a négyes hajóba, akik a most következő hétvégén K-1 1000 méteren a legjobb hat, K-2 1000 méteren a legjobb négy között zárnak, míg 500 méteren mindkét számban a győztes egységekben foglalnak helyet." Az Eb-t július 2-4-én rendezik a spanyolországi Trasonában, a csapatot kedden délután hirdeti ki Storcz.

A válogatóverseny programja:

péntek: 1000 m-es elő- és középfutamok 8:30 ó 500 m-es elő- és középfutamok 14:30 ó szombat: 1000 m-es döntők 9 ó 200 m-es elő- és középfutamok 15 ó vasárnap: 500 m-es döntők 8:30 ó, 200 m-es döntők 12 ó 5000 m-es döntők 15:30 ó

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.