Sport

Partvonal: górcső alatt a megyei I. osztály

Partvonal: górcső alatt a megyei I. osztály

2010. június 18., péntek
Partvonal: górcső alatt a megyei I. osztály

Partvonal rovatunkban ezúttal a hétvégén befejeződött megyei I. osztályú labdarúgó-bajnoksággal kapcsolatos tapasztalatairól beszél Sahin-Tóth Dezső, a CSLSZ szakmai alelnöke.

Kiegyensúlyozott, színvonalas bajnokság ért véget a megyei I. osztályban

Sahin-Tóth Dezső

szerint. A pontvadászat több remek meccset is hozott. A megyei labdarúgásban komoly tradíciókkal rendelkező tizenhat együttes küzdött egymással, melyek közül bárki nem szerepel itt jövőre, hiányozni fog a térképről. A szakmai alelnök néhány mondatban szólt a résztvevőkről.

A dobogósok: Csongrád, Kistelek, Sándorfalva

„Nem először gratulálok a bajnok Csongrádnak. Úgy érzem, ők elsősorban csapatként működtek kiválóan, s nőttek az ellenfelek fölé. Tavasz teljesítményük különösen markáns volt, s 75-20-as gólkülönbségük is önmagáért beszél. Az utánpótlás-nevelés erősségét jelzi, hogy ifi- és serdülőcsapatuk is aranyérmes lett a megyében. Kívánom nekik, lépjenek föl az NB III-ba – az utánpótlásnak is bizonyosan jót tenni a magasabb osztályú versenyeztetés. A Csongrádot egészen a Mindszentig igen erős alakulatok követik a tabellán. Sándorfalván, Mórahalomon, Kisteleken és Ásotthalmon a feltételrendszer is elsőrangúnak mondható. De sorban haladva, az ezüstérmes Kistelek ezen a szinten rutinos, összeszokott, jó állománnyal rendelkezik, ők jövőre is jók lesznek. Kiemelendő, hogy ismét ők adták a gólkirályt

Koncz Miklós

személyében. A bronzérmes Sándorfalvában talán picit több is lehetett volna, lehet, hogy már szezon közben érződött ott, hogy változások készülnek a klubnál. Büszkék lehetnek az utóbbi három év eredményeire, a felálló új vezetés előtt magasra tették a mércét” – kezdte az alelnök a dobogósok bemutatását.

Mórahalom, Ásotthalom, Mindszent – ki robbant majd jövőre?

A Mórahalom év közben edzőt váltott, kis idő kellett futballistáinak, míg átálltak az új játékrendszerre, de a végére nagyon összeálltak, s most komoly terveket szövögetnek. A SZVSE-Gyálarét – melyet ősszel még a kispadról irányított Sahin-Tóth Dezső – a megye egyik legfiatalabb csapata, melynek háttérrendszere elmarad a riválisokétól, ám utánpótlásbázisa masszív. „Összességben előreléptek a vasutasok, de ha a fiatalok tehetsége több szorgalommal párosult volna, még jobb helyen is végezhettek volna. Nagymágocson példás a közösség összetartása, s bár nem dúskálnak az anyagiakban, remek együttest építettek a környékbeli fiatalokra. Üde színfoltjai a pontvadászatnak, nem egyszerű ott nyerni. Az Ásotthalomban talán több lehetőség volt már idén is, hiszen remek körülmények között kiváló játékoskeret dolgozott. Talán a szerencse hiányzott, de nem lennék meglepve, ha jövőre harcban lennének a legjobb helyekért. A Mindszent felemás évet zárt, hiszen télen edzőváltás és komoly játékosmozgás történt, majd tavasszal az egyik élcsapattá nőtték ki magukat. Ha ezt az arcukat mutatták volna ősszel is, még a dobogóért is küzdhettek volna. Kíváncsi vagyok, őszre is megmarad-e majd a lendület, ha igen, mindenkinek számolni kell velük. Kiszomboron nagyon szeretik a focit, s

Szirbik Imre

elnök rengeteget tesz érte. Az aranykorszakuk után most – ahogy lenni szokott – egy hullámvölgyet élnek meg, de tisztességesen helytálltak, igazi középcsapat voltak. Stabil középcsapattá nőtte ki magát a Balástya is, mely az előző szezonban csak a végén menekült meg a kieséstől. A helyi közeg ott is igényli a labdarúgást, s össze is fog érte. Ők is egyre komolyabban foglalkoznak az utánpótlással, azt hiszem, ez a helyes út” – folytatta a negyedik-tizedik helyezett alakulatokkal.

Akik megkapaszkodtak és akik nem...

Ami az alsóházat illeti, a Csanádpalota liftezik a megye I. és II. között, ezúttal sikerült biztosan bennmaradniuk. A településen tükröződnek a magyar társadalom problémái, nagy szükség van a futballra. Egy szűk közösség sokat tesz a felnőtt- és az utánpótlásfociért, nekik további sok erőt kíván az alelnök. „A Dorozsmát többször láttam ragyogóan futballozni, úgy gondolom, ők előrébb is zárhattak volna a keretük alapján. Egy jó Dorozsmára mindig szüksége van a megyei focinak. A Röszke rutinos bennmaradó, megint az utolsó fordulóban biztosították jövő évi tagságukat. Csodálatos környezetben dolgoznak, fontos, hogy ott vannak a megye I-ben. A Tápé is az utolsó fordulóban maradt benn, jobb gólkülönbsége révén. Ők is megküzdöttek gondjaikkal a szezonban, több edzőt is elfogyasztottak, de végül megkapaszkodtak, amihez gratulálok. A két kiesőt nagyon sajnálom. Tiszaszigeten mintha fellendülőben lett volna a labdarúgás, nyugodtnak tűnt a háttér, nem tudom, miért esett szét a csapat a végére. Kívánom nekik, gyorsan sikerüljön talpra állni. A Szentesi Kinizsi külön tanulmányt érdemelne. Ők sajnos nem tudnak megfelelő támogatást szerezni, így tehetségeket folyamatosan szívják el a környékbeli csapatok. Két év alatt például öt kapust vesztett el a tavalyi megye II-es bajnok, így a szezon végén az edzőként is ténykedő, 40 esztendős

Vadász Bélának

kellett a ketrecbe állnia. A nagy múltú klub problémája sajnos nem egyedülálló Magyarországon, illetve a megyében. Remélem, minél rövidebb időn belül sikerül stabilizálniuk a helyzetüket” – így Sahin-Tóth Dezső. Az alelnök úgy összegzett: a magyar és a megyei labdarúgás számára fontos, hogy minél több fiatal focizzon az adott településeken, a klubok kiemelt figyelmet fordítsanak az utánpótlás-nevelésre, becsüljék meg tehetségeiket, hiszen ez a jövő záloga, ez a járható út. „Minden játékosnak, edzőnek, vezetőnek, szurkolónak köszönöm az egész éves munkát, kitartást, jó pihenést és jó felkészülést a nyárra, s kívánom, a következő szezonban még ennél is színvonalasabb bajnokságot lássunk” – zárta e heti gondolatait.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.