Gazdaság

Nyilvánosak a piac átépítésével kapcsolatos szerződések

Nyilvánosak a piac átépítésével kapcsolatos szerződések

2010. június 1., kedd
Nyilvánosak a piac átépítésével kapcsolatos szerződések
A Legfelsőbb Bíróság (LB) döntése alapján ki kell adnia a Szegedi Vásár- és Piacüzemeltető Kft.-nek a Tisza-parti város piacának is helyet adó Mars tér átépítésével kapcsolatos beruházás előkészítésére és végrehajtására vonatkozó polgári jogi szerződéseket - tájékoztatta Bodnár Beáta ügyvéd az MTI-t. A jogász, aki a Társaság a Szabadságjogokért megbízásából képviselt több egykori Mars téri kereskedőt, közölte, ügyfelei 2008. szeptember 16-án kérték levélben a piacot működtető önkormányzati cégtől a dokumentumokat. Mivel a tizenöt napos határidőn belül nem kaptak választ, keresetet nyújtottak be a szerződések megismerése érdekében a bírósághoz. A felperesek beadványát az első- és másodfokon eljáró bíróságok elutasították, a jogerős ítélettel szemben azonban a felperesek felülvizsgálati kérelemmel fordultak a Legfelsőbb Bírósághoz. Az LB megállapította, hogy a városi tulajdonú és a település vagyonát kezelő cég ebben az esetben önkormányzati feladatot ellátó szervnek minősül. Az alperes üzleti titokra hivatkozva sem mentesülhet a kért adatok kiadásától, mivel az önkormányzati források, illetve uniós támogatások felhasználásával kapcsolatos adatokat a jogszabályok közérdekűnek minősítik, s ez alól csak különleges alkalmakkor - például technológiai eljárások, műszaki megoldások esetében - ad felmentést. A bíróság kötelezte a Szegedi Vásár- és Piacüzemeltető Kft.-t, hogy tizenöt napon belül adja ki a felpereseknek a kért szerződéseket. A szegedi Mars tér átépítése uniós támogatással valósul meg, a kivitelező a Merkbau Kft., amely 1,2 milliárd forintért vállalta a munkát. 2010 őszére a téren 4.600 négyzetméteres nagycsarnok, egy 510 asztalos elárusítóhely épül, 13 ezer négyzetméteres parkosított parkolót, valamint rendezvényteret is kialakítanak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.