Kultúra

Muzeológusok költöztek a vásárhelyi bankpalotába

Muzeológusok költöztek a vásárhelyi bankpalotába

2010. június 2., szerda
Muzeológusok költöztek a vásárhelyi bankpalotába

Kulturális szakemberek, muzeológusok, népművelők, múzeumpedagógusok vették birtokba a hódmezővásárhelyi bankpalota épületét; a helyi kulturális centrumban, a Petőfi Sándor Művelődési Központban (PMK) és a Tornyai János Múzeumban ugyanis két héten belül elkezdődnek a felújítási munkálatok.

A szerdai helyszíni bejáráson

Nagy Imre

, a Tornyai János Múzeum és Közművelődési Központ igazgatója elmondta: az irodák átköltözésével a múzeumban is megkezdődhet a munka, mely várhatóan jövő év közepére fejeződik be. A múzeum munkatársai közül a legnehezebben a régészek "mozdíthatók" a terület- és a felszerelésigény miatt, de mostanra az ő helyüket is kialakították. Az átalakítás miatt először az értékes közgyűjteményi anyagot helyezték el tavaly ősszel. A több mint százezer darabos gyűjtemény ideiglenesen az egykori városi szakrendelő üresen álló épületébe került. A jelenlegi raktárt szigorú biztonsági rendszerrel szerelték fel. Most az irodákat is ideiglenesen berendezték a Kossuth téri bankpalotában. A két egymás mellett futó projekt, az Agora program és a Tornyai János Városrehabilitációs Program során egyebek közt megújul a Petőfi Sándor Művelődési Központ, kiegészül és új arculatot kap a Tornyai János Múzeum. Utóbbit a tervek szerint 360 millió forintból fejlesztik, a program részeként a múzeum belső tereit felújítják, az intézmény "látvány" restaurátorműhellyel és raktárral bővül. A PMK 1,2 milliárd forintból korszerűsödik, a beruházás költségeinek több mint 92 százalékát uniós támogatásból fedezik. A felújítás során több mint 2 ezer négyzetméteresre nő a központ hasznos alapterülete, s egy 860 négyzetméteres szárnnyal bővül az épület. A központ 368 férőhelyes, korszerű eszközökkel felszerelt nagyterme alkalmas lesz rendezvények, hangversenyek, színházi előadások megtartására, s az épület számos csoportos foglalkozás rendezésére alkalmas helyiséggel, közösségi térrel is bővül.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.