Egyetem

Mintegy hétszáz tanulói laptop segíti az oktatást ősztől Szegeden

Mintegy hétszáz tanulói laptop segíti az oktatást ősztől Szegeden

2010. június 21., hétfő
Mintegy hétszáz tanulói laptop segíti az oktatást ősztől Szegeden

Mintegy hétszáz tanulói laptop segíti az oktatást ősztől Szegeden; a Társadalmi Megújulás Operatív Program során elnyert kilencven milliós forrásból megvalósuló fejlesztésre hat intézmény jogosult - mondta Solymos László (MSZP) alpolgármester hétfőn, a projektnyitó rendezvényen.

Mint a politikus kifejtette: a korábbiakban a külső fejlesztések, épületjavítások, kiegészítések valósultak meg, s most már a belső tartalom is korszerűsödik. A jövőben is figyelemmel kísérik azokat a pályázatokat, amelyekkel újabb eszközbeszerzés valósulhat meg. Így heteken belül - valószínűleg újabb pályázat keretében - az önkormányzat valamennyi intézményébe kilencszáz számítógépet, háromszáz komplett rendszert tudnak telepíteni, interaktív táblákkal, illetve egyéb informatikai eszközökkel. A mostani fejlesztésben részes hat iskola – az Alsóvárosi Általános Iskola, a Béke Utcai Általános Iskola, a Rókusi II. Számú Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, a Tisza-parti Általános Iskola, a Szegedi Ipari, Szolgáltató Szakképző és Általános Iskola József Attila Tagintézménye, valamint a Szegedi Ipari, Szolgáltató Szakképző és Általános Iskola Szeged-Móravárosi Tagintézménye - korábban részt vett egy kompetencia alapú programban, s ennek alapján indulhatott ezen a pályázaton is. A tanulói laptopok mellett a pénzből tanári eszközöket, tárolókat és egyéb készülékeket is beszereznek, amelyeket az intézményekben használhatnak. A tervek szerint a júliusi közbeszerzést követően már a tanév elejére beszerzik az eszközöket - közölte az alpolgármester. A program célja, hogy segítsék a szemléletváltást az oktatásban, javuljon a nevelő-oktató munka minősége, a gyermekek motiválhatóbbak legyenek, illetve könnyítsék az elektronikus adminisztrációt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.