Egyetem

Lázár János: szociális típusú integráció kell az oktatásban

Lázár János: szociális típusú integráció kell az oktatásban

2010. június 10., csütörtök
Lázár János: szociális típusú integráció kell az oktatásban
Nem faji alapú, hanem szociális típusú integrációra van szükség az oktatásban - mondta Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője csütörtökön Budapesten a Fidesz oktatási műhelyének konferenciáján. "Arra van szükség, hogy minden szegény, tehetséges, ambiciózus, rátermett gyermek - és általa a szülő is - kapjon lehetőséget arra, hogy boldoguljon ebben a társadalomban" - fogalmazott. Hozzátette: Hódmezővásárhelyen, ahol ő a polgármester, sokan letagadják roma származásukat, így emiatt sem lehet azon az alapon az integrációt megoldani. Véleménye szerint az integráció gyermekvédelmi eszközökkel, munkahelyteremtő és társadalmi felzárkóztató programok kiegészítésével valósítható meg. Kiemelte: "akkor lehetünk sikeresek, ha azt vesszük figyelembe, hogy melyik szegény gyermek érdemes a támogatásra", ahol adott esetben a szülői háttér is támogatja a tanulást. Adminisztratív eszközökkel azonban nem lehet számon kérni az esélyegyenlőséget - tette hozzá. Hódmezővásárhelyen három év előkészítés, "rendkívül nagy konszenzuskeresés a képviselő-testület részéről" és a pályázatok sikeressége kellett ahhoz, hogy ez a folyamat elkezdődhessen. "Ma az oktatási rendszer sokkal szegregálóbb, mint bármikor volt", ami szerinte a nyolcéves szocialista kormányzásnak tudható be. "Történelmi bűn, amit a szocialisták csináltak az oktatáspolitikában" - hangoztatta. A Fidesz frakcióvezetője arról is beszélt, hogy "az oktatáspolitikában gyors cselekvésre van szükség". Ennek jegyében hétfőn tűzi napirendre az Országgyűlés a buktatás lehetőségének visszahozatalát az általános iskolák alsó tagozatában. Meg kell teremteni az iskolák megbecsültségét, ám a pedagógustársadalom gyors egzisztenciális felemelkedésének nincs reális lehetősége - fűzte hozzá. Mint mondta, tarthatatlan, hogy azok közül, akiket ma felvesznek főiskolára, egyetemre, nagy valószínűséggel minden másodikból munkanélküli lesz. A legtehetségesebb, legéletrevalóbb fiatalok hagyják el az országot, "ennél nagyobb kritika egy ország számára nem kell". A fiatal generációkat kell megnyerni ma a Magyarországon maradáshoz, de ha az oktatásban és az egészségügyben nem lesz előrelépés, "akkor el fognak menni ebből a hazából" - tette hozzá. Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikai államtitkára rámutatott: a közoktatás és a szakképzés elválaszthatatlan egymástól. Magyarország az utolsó előtti helyen áll az Európai Unió huszonhét tagállamából a foglalkoztatás tekintetében, és ezen csak magas kvalitású, képzett emberekkel lehet változtatni - mondta. A munkaadók és a munkavállalók egyaránt elégedetlenek a szakképzéssel; a szakiskolákba járók száma drasztikusan csökkent, ami közvetlenül érinti a gazdaság teljesítőképességét - sorolta. Amíg az általános iskolákból funkcionális analfabéták kerülnek ki "nem kis számban", a szakképzés sem tud előrelépni. Ezért az általános iskola nyolc osztályának "elvégzése mögött tartalomnak, tudásnak kellene állnia" - mondta. "A szakképzésből iszonyú mennyiségű pénz folyik ki feleslegesen" - fogalmazott. Ma négy-öt évig tanulnak szakmát a diákok, de a szakiskolákból úgy kerülnek ki, hogy "semmit nem tudnak". A normatív támogatás nem ösztönöz ezen az oktatási területen, ezért az államnak a források folyósításával kell megmondania, mely szakirányokat milyen fontosnak tart. A kamaráknak fokozottabb szerepvállalást biztosítanak a jövőben a szakképzésben, általuk "az élethez kerülnek majd közelebb" a diákok, mert gyakorlatra tesznek szert. A felügyelet azonban kizárólag az államot illeti meg - közölte. Gloviczki Zoltán, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium helyettes államtitkára a konferencián kiemelte: az oktatás jogilag túlszabályozott, amiből konfliktusok keletkeznek, pedig "nem a közigazgatás az alfája és az ómegája az oktatáspolitikának". A kormány esélyt akar adni a tehetségnek és az értékeknek - közölte.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.