Sport

Labdarúgás: Ezüstvacsora Kisteleken

Labdarúgás: Ezüstvacsora Kisteleken

2010. június 16., szerda
Labdarúgás: Ezüstvacsora Kisteleken
Izgalmas hajrában sikerült elhódítaniuk az ezüstérmet a Kisteleki TE labdarúgóinak a megye I. osztályú bajnokságban. Bár a megyei rangadón a harmadik helyezett Sándorfalva megverte a Kisteleket, s feljött két pontra, de az utolsó három meccsen a KITE már nem vesztett több pontot, így megérdemelten vehették át az ezüstérmeket az évzáró vacsorán. A Kistelek végig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtva a legtöbb, 94 rúgott góllal és 69 ponttal végzett a Csongrád megyei I. osztályú bajnokság második helyén. Külön öröm a csapatnak, hogy az egyik csatáruk, Koncz Miklós hódította el a gólkirályi címet 31 találattal. Az évzáró vacsorán a Csongrád Megyei Labdarúgó-szövetség (CSLSZ) képviseletében Bakai Csaba elnök, Sahin-Tóth Dezső szakmai alelnök és Nógrádi Tibor megbízott főtitkár adták át az érmeket. A vacsorán mások mellett részt vett Nagy Sándor polgármester, az egyesület elnöke, Molnár Róbert elnökségi tag, a CSLSZ alelnöke mondott köszöntőt, majd a csapat vezetői, törzsszurkolói és a játékosok és barátok közösen elfogyasztották a birkapörköltet. A Kistelek ifjúsági csapata egyébként hatodik lett a megyei bajnokságban, velük sem lehetnek elégedetlenek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.