Bulvár

Körzeti megbízottak fóruma Szegeden

Körzeti megbízottak fóruma Szegeden

2010. június 16., szerda
Körzeti megbízottak fóruma Szegeden

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság a mai napon megrendezte a 2010-es évi az elkövetkezendő években hagyományt teremtő „Körzeti Megbízotti Fórum”-ot – közölte Pál János, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

A fórumot

Lukács János

rendőr dandártábornok Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság főkapitánya nyitotta meg, melyen, a megyei rendőrvezetőkön kívül részt vett a Csongrád Megyei Polgárőrszervezetek Szövetségének Kht. elnöke, valamint a Szegedi, Kisteleki, Hódmezővásárhelyi, Csongrádi, Szentesi és a Makói Rendőrkapitányságok körzeti megbízottai mellett a kapitányságok vezetői, közrendvédelmi osztályvezetői, és őrsparancsnokai. Az értekezleten értékelték az elmúlt évi körzeti megbízotti feladatok végrehajtását, meghatározták a jövőbeni feladatokat. A főkapitány értékelésében kiemelte, hogy megyénk minden települése „KMB” körzetekkel teljes mértékben lefedett, mely biztosítja az adott települések biztonságérzetét, szabálysértések, bűncselekmények megakadályozását, felfedését. A fórumon továbbá szó volt a KMB rendszert segítő rendőrségi programok megvalósításának eredményeiről, sikereiről, úgy, mint az elmúlt évben a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság szervezésében indított a „Biztonságos Vásárhelyért” program, valamint a CSMRFK Bűnmegelőzési Osztálya által már 13 éve indított „Tanyaprogram”, melyben ez évben újabb célkitűzésekkel segítik a lakosságot. A fórum végén kötetlen beszélgetés formájában lehetőség nyílott a megjelent körzeti megbízottak számára tapasztalataik, feladataikat elősegítő, nehezítő tényezők megbeszélésre, valamint a lakosság érdekeit szolgáló javaslataik megtételére.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.